Oscarra jelölték a Saul fia c. filmet! Épp csak fellélegeztek a Saul fia c. magyar film alkotói, miután átvették a legjobb idegennyelvű film kategóriában az amerikai Golden Globe-díjat, ugyanebben a kategóriában idén a legrangosabb filmes elismerés díjára jelöltek között is szerepel Nemes Jeles László drámája.

oscar-jeloltek-bejelentese-2016

Eddig Szabó István rendező Clauss Mann regénye alapján készült 1981-es Mephisto c. drámája volt az egyetlen, ami Oscart nyert, majd hét évvel később újabb filmjét; a Hanussen c. játékfilmjét sorolta a legjobbak közé az Akadémia.

A Saul fia már Golden Globe-díjával történelmet írt, hiszen azelőtt magyar film még nem nyerte meg ezt a fajta elismerést, ám ez az alkotás még jobban belevési nevét a filmmtörténelembe, hiszen közel 30 év után ez az első magyar film, amit az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akedémia Oscar-díjra jelölt.

Bízunk benne, hogy a Saul fia ugyanazt az utat fogja bejárni, amit a Mephisto, és Oscar-jelölése nem lesz hiábavaló! A Saul fia 2016-ban már nem csupán egy film a sok jó film között, de a világ öt legjobb idegennyelvű filmje közé sorolták, amik között (másik kategóriában) egyebek mellett a hasonló témákat kedvelő Quantine Tartantino: Aljas nyolcas c. filmje is jelölve lett az arany szobrocskára.

Az Oscar-gálára, ahol az Oscar-díjakat átadják, 2016. február 28-án fog sor kerülni, a hollywoodi Kodak Színházban. A kategória jelöltjei: Mustang, A War, A kígyó ölelése (Embrace of the Serpent), A sivatagon át (Theeb), és akinek szurkolunk: a Saul fia c. magyar filmdráma. Oscar 2016 jelöltek teljes listája

Saul fia

Saul fia

A Saul fia c. magyar filmdráma 2015. június 11-én került a magyar mozikba, és azóta sorra nyerte el a filmes kitüntetéseket. A Golden Globe-díj megynyerését követően a hazai forgalmazó bejelentette, hogy január 14-étől újra vetítik a magyar filmszínházakban. A Saul fia tehát mától ismét megtekinthető a mozikban!

Fogadja minden tiszteletünket Nemes Jeles László, a film minden készítője, és szereplője! Büszkék vagyunk, és őszinte szívünkből szurkolunk az Oscar-díjért!