James Cameron nemrég az RTL-nek adott interjújában az Avatar kijövő 3 folytatásáról beszélt, ami 2.782 milliárd dollárjával minden idők legköltségesebb filmje.

,,Még mindig a kezdeti szakaszokban vagyunk.”-nyilatkozta. ,,Most éppen a szoftvert fejlesszük. Írom a forgatókönyveket. Megtervezzük a teremtményeket, karaktereket, beállításokat és így tovább. Szóval a film még nincs rendezés alatt, de minden olyan más kreatív folyamatot megcsinálok ami felvezetheti a produkciót.” – mondta Cameron.

Avatar

Majd hozzátette: ,,Nagyon jól megy, szerintem különleges lesz. Láthatunk új világokat, új élőhelyeket, új kultúrákat. Az elsődleges konfliktus ugyanaz marad: az ember természet feletti uralkodása és a navik természettel való beépülése között, de most ez az ellentét különböző módon fog megnyilvánulni.”

Ami azt illeti, a technológia jelentősen csökkenti azt az időt, amit a kijövő filmek igényelnek. ,,Az első film elkészítése majdnem 4 évig tartott. Úgy véljük, hogy képesek leszünk eléggé felgyorsítani a folyamatot, hiszen rengeteget fejlesztettük a szoftvert, valamint a számítógépes grafikai eszközöket. Új Zélandon a Weta Digital szoros együttműködésével dolgozunk és fejlesztjük az új eszközeinket amik felgyorsítják ezt a folyamatot.”

Cameron azt is elmondta hogy: ,,Gondolkozunk a high frame rate-en vagyis a másodpercenkénti képkockák vetítésén. Még nem hoztam meg a végső döntést, de akár az is elképzelhető, hogy a teljes film, vagy csak egyes részek a HFR-re fognak épülni.

Mit várhatunk ettől a történettől?

,,Az a nagyszerű dolog az Avatarban, hogy olyan gazdag világ hogy bármilyen témát vagy ötletez felfedezhetek amit szeretnék. Ha egyszer megvan a karaktered, amit a nézőközönség kedvel, akkor nagyszerű olyan változásokkal és fordulatokkal meglepni őket, amiket nem vártak volna. Nem kell olyan sok időt eltölteni a film beállításaival és minden anyaggal, mert a közönség emlékezni fog rá az előző filmből.”

Itt tekintheted meg az interjút.

Az Avatar második részét a tervek szerint 2016 decemberében, a 3. részt 2017 decemberében és az Avatar 4-et 2018-ban hozzák forgalomba.

Gál Dóra