A koppenhágai hotel mindennapjait az állandóság és a változás együttállása jellemzi. A vendégek jönnek, mennek, a tegnapi vendég talán még siratta sorsának alakulását, mára pedig egy másik vendég révén a szoba szerelemmel telik meg. A szálloda élete akár a kinti világ…

A film három különleges nap – amelyek végén eldördül egy pisztoly – eseményeit sűríti másfél órába.

A szereplők mindegyike sajátos életsorsot képvisel, és hosszabb ideje változatlanul alakul életük. Ezeket a napokat azonban mindannyian felfokozottan és vérmérsékletüknek megfelelően sajátosan élik meg, hiszen érzik,nagy változások következnek.

Kasper, a szállodaigazgató, akinek kiüresedett élete és kénytelen levonni a végső következtetést: vagy teljes megújulás, vagy minden meglévő lerombolása.

Titkos szeretője Nina, aki a hoteltulajdonos felesége egyben, neki a házassága futott válságba, amelyből a kiutat a szexualitásban keresi. Most azonban választania kell a régi és az új között.

A hallgatag, mindig mosolytalan portás, aki nem mindennapi sokkon megy keresztül, azért, hogy emberi arca lehessen.

A koszovói menekült konyhamunkás és takarító felesége, akik talán most revansot vehetnek a közeli háborúban elszenvedett megaláztatásokért. De vajon vérbosszú a továbbélés egyetlen lehetősége számukra?

A spanyol stewardess, családjától többnyire távol, csak a munkának él, illetve éjszakánként csak azért vesz ki szobát ismeretlen szállodákban, mert szexuális kalandra, intimitásra vágyik. Meglepődhet-e még, ha nem úgy kapja meg, ahogy eltervezte?

A filippino szobalányok, akik hazájuktól távol keresik a boldogulást mind a maguk, mind az otthon hagyott család számára, és akik talán a legfontosabbat veszíthetik el. Az ő folyosói háttérbeszélgetéseik egy másik kultúra különleges atmoszféráját teremtik meg a történésekhez.

Kilenc ember, kilenc kiválasztott élet. Gyilkos indulat, vagy értelmes megoldások oldják meg a magánélet kríziseit? A szórakoztatáson túl erre is válaszokat kínál ez a krimiszerűen feszült, izgalmas történet.

Brigitte Staermose filmje a 2011-es Karlovy Vary Filmfesztivál egyik díjnyertese volt.

Eredeti cím:  Room 304 | Műfaj: feliratos dán film | Rendező:  Brigitte Staermose |Játékidő:  88 perc | Zene:  Jocelyn Pook | A film forgalmazója:  CineReal Kft. | Hazai mozi bemutató: 2011. október 20. | Főszereplők: Mikael Birkjaer, David Dencik, Trine Dyrholm, Ariadna Gil

Room 304 feliratos előzetes