A világ első mozija a L’Eden Cinema Délkelet-Franciaországban található, La Ciotat nevű községben. A régi L’Eden 350 fő befogadására volt képes, a vetítőfelület 33 m² volt. A mozi 1892-ben épült, itt történt meg a legelső mozifilm nyilvános vetítése. A részben állami Marseille Fejlesztési vállalat most a mozi felújítását tervezi, ígéretük szerint 2013. májusra végeznek a munkával.

A La Eden Cinéma épülete

A mozi biztonsági okokból 1995 óta zárva volt, de most eredeti formájában kívánják felújítani a műemlék épületet. A munkálatok 2012 elején kezdődnek meg, a nyitást akkorra tervezik, mikor Marseille lesz Európa kultúrális fővárosa. A mozi belső részének felújításával színpadtechnikában való jártassága miatt a marseille-i André Stern építészt bízták meg, aki abban bízik, hogy az Éden a felújítást követően akár a „Világörökség része” címet is kiérdemelheti majd.  André a belső tereket eredeti színeiben kívánja helyreállítani, a jelenlegi 75 ülés 1920 óta állt a mozinézők rendelkezésére. A restaurálás után a mozi a digitális technológiának köszönhetően speciális műsortervvel tér vissza, a Lumiere Fivérek az Édenben nevű társaság elnöke; Michel Cornille elmondta, hogy a társaság Mélies vagy épp Tati francia filmrendezők alkotásait; régi, helyreállított felvételeket terveznek a mozi műsorába csempészni.