Június 3-án pénteken a Queen legendássá vált, több mint negyven évvel ezelőtti koncertjét láthatják a nézők az Uránia Nemzeti Filmszínházban, digitálisan restaurált képpel és újrakevert, térhatású hanggal. A koncertfilm előtt egy különleges dokumentumfilmet is vetítenek a zenekar korai éveiről, eddig sosem látott archív interjúkkal.

Queen live at Hammersmith 1

1975 különösen fontos és mozgalmas év volt a Queen együttes történetében. Ez év októberében jelent meg az összes akkori slágerlista-rekordot megdöntő Bohemian Rhapsody, majd a platinalemezzé vált A Night of the Opera album, december 24-én, karácsony estéjén pedig a londoni Hammersmith Odeonban adtak teltházas koncertet, amit élőben közvetített a BBC televízió. A Hammersmith-beli koncert a fiatal zenekar addigi karrierjének csúcspontját jelentette, tucatnyi kamera rögzítette, ahogy kirobbanó formában előadják többek közt a Killer Queen, Liar, Keep Yourself Alive vagy a Now I’m Here című dalaikat. A felvétel különlegessége, hogy ezen az estén rögzítették első alkalommal a friss slágerlista-vezető Bohemian Rhapsody koncert-verzióját. A koncert és az album sikere egy új szintre emeletre az együttest és nagy lendületet adott, hogy a világ egyik legjelentősebb rockbandájává váljon a következő évtizedekben.

“Ez a koncert nagyon fontos volt számunkra, mert ez volt az első alkalom, hogy a show-t az elejétől a végéig élőben adta a TV. A digitális restaurálással a felvételek minősége elképesztően jó lett. Az az energia és lendület, amivel akkor játszottunk a színpadon, teljesen átjön a filmből” – nyilatkozta Brian May, a Queen gitárosa.

Queen ’75-ös Hammersmith Odeon koncert előzetes

https://youtu.be/mI-3IzmOA5o

A Queen: A Night in Bohemia című koncertfilm digitálisan felújított moziváltozatát  június 3-án pénteken 7 órától vetítik az Uránia Nemzeti Filmszínházban, A 65 perces koncertfilm előtt egy 25 perces, feliratos dokumentumfilmet is levetítenek, amely eddig sosem látott archív felvételekkel és interjúkkal tárja fel az együttes történetének legkorábbi szakaszát. A dokumentumfilmben olyan különlegességek is feltűnnek, mint a Queen legelső videói 1973-ból (Keep Yourself és Liar), kiadatlan interjúk Freddie Mercuryval és a zenekartagokkal, videók az 1974-es Live at The Rainbow és 1976-os Hyde Park-i koncertől, vagy a Bohemian Rhapsody első demójának, majd stúdiófelvételének készítése.

A koncertfilmre jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és honlapján.

Részletek: www.urania-nf.hu