Tizenkét kategóriában az a film kapta a legtöbb Oscar-díj jelölést, melynek főszerepét a már többször Oscar-díjra jelölt Leonardo DiCaprio játssza. Egyes források szerint DiCaprio erre a filmre történő felkészülése minden képzeletet felülmúlt. Az idén ötödször is Oscarra-jelölt színész Hugh Glass prémvadász tökéletes alakításhoz közel 9 hónapot töltött a vadonban-forgatáson annak érdekében, hogy a film természetes fényviszonyok között, a lehető leghitelesebben készülhessen el.

AVisszatero_foto (24)

Az egykor még Rómeó bőrében bizonyítani próbáló, mára elismert, eddig ötször is Oscar-díjra jelölt színész milliárdos életmódja ellenére a legkeményebb jeleneteket is kaszkadőrök és dublőrök nélkül vállalta be. Vegán életmódja ellenére nyers húst evett, és a jeges vízben is maga ment be, amikor a jelenet úgy kívánta és – 27 Celsius fokban sem állt le a forgatás.

10 jelöléssel a nyomában egy teljesen más műfajú, látványos mozifilm áll, amely az 1979-es Mad Max trilógia folytatása. Bár a két film teljesen más műfaj, és másról is szól, mégis mindkettőnek alaptörténete az ember és a természet közötti, egyre elhomályosulni látszó kapcsolat.

MadMax

Harmadik helyen egy űrhajós története áll, akinek küldetése van a Marson, ám az űrhajó, amivel érkezett, magára hagyja a vörös bolygón. A főszereplő Mark Watney (Matt Damon) a túlélésért küzd az idegen környezetben. A Mentőexpedíció (The Martian) c. film 7 Oscar-jelölést kapott.

A pár hete az egész világot lázban tartó Star Wars: Az ébredő Erő (Star Wars: Episode VII – The Force Awakens) c. sci-fi 5 jelölést kapott, a tavalyi év legjobb színészének főszereplésével a A Dán lány (The Danish Girl)l c. film pedig négy jelölést tudhat magáénak. Quantine Tarantino: Aljas nyolcas (The Hateful Eight) c. vígjátékának megítélése méltatlanul elmaradt a többiekétől a 3 jelölésével, de egyetlen, ám annál nagyobbnak számító jelölésével kárpótol minket az a magyar film, amely közel harminc év után végre ismét Oscar-jelölést kapott.

Saul fia-poszter

A Saul fia a legjobb idegennyelvű film kategóriában 4 másik filmmel verseng az elismerésért. Hogy kik kapják az Oscar-díjat, az 2016. február 28-án, a díjátadón kiderül!

12 Oscar jelölés: A visszatérő (The Revenant)
10 Oscar jelölés: Mad Max – A harag útja 3D
7 Oscar jelölés: Mentőexpedíció (The Martian)

A 2016-os Oscar-díj jelöltek teljes listája >>