Idén február 22-én rendezik meg, a 87. Oscar Gálát. A házigazda Neil Patrik Harris lesz, és már most se szeri, se száma a találgatásoknak vajon kinek a polcára kerülhet a szobrocska.

Kilenc-kilenc jelöléssel a Birdman avagy (a mellőzés meglepő ereje), valamint A Grand Hotel Budapest áll az élen, bár ez még koránt sem jelenti azt, hogy ők lesznek az este nagy esélyei. Tavaly az Amerikai botránytól vártak sokat, és mégis szobor nélkül tért haza a gáláról. Ne felejtsük el, hogy bár a Gravitáció a jelöléséből a legtöbbet díjra váltotta, a legjobb filmért járó Oscart mégsem vihette haza (86. OSCAR nyertesek), így akár még nagy meglepetés is érhet minket az este végére.

Azok, akiknek volt türelmük végignézni mind a nyolc filmet, azokban már biztosan kialakult egy sorrend. Igazából valamiért mindegyik alkotásnak oda lehetne adni, a díjat, így idén is nehéz kérdés megtippelni ki lesz a győztes. Jelenleg úgy gondolom a Birdman lesz az este „nagy nyertese”, és sok jelölést fog szoborra váltani. Így, hogy az összes filmet láttam, én az Amerikai mesterlövésznél látnám szívesen a legjobb filmért járó díjat, viszont hat jelöléssel a harmadik helyen kullog csak…

AmerikaiMesterlovesz_jelenetfoto (3)

Amerikai mesterlövész

A legjobb színészeknek járó díjról szintén úgy gondolom, mindenkinél lenne helye, hiszen a maga szerepében mindenki nagyot alakított. Amennyiben nem így lett volna, nem látnánk a legjobb filmre jelölt alkotások között jó párat. Bradley Cooper mesterlövészként pont annyira nyűgözött le, mint Benedict Cumberbatch, Alan Turing ként a Kódjátszmában… Viszont, ha választanom kellene a legjobb férfi főszereplő díja Eddie Redmayne-hez vándorolna, aki Stephen Hawking-ot alakította megszólalásig élethűen, és a legjobb női főszereplő Felicity Jones lenne, aki Stephen feleségét Jane-t személyesítette meg. Ez az a színészpáros, akinél idén szívesen látnám a szobrokat.

A mindenség elmélete-02

A mindenség elmélete

A férfi mellékszereplő díját Edward Nortonnak adnám, hiszen a Birdman-ben kellően hozta a laza karaktert, és mellette a munkáját véresen komolyan vette, míg a női mellékszereplő díját Patricia Arquette-nek, mert a Sráckorban briliáns alakítást nyújtott.

A legjobb rendező címre esélyesnek tartom a Birdman rendezőjét Alejandro González Inárritu-t, és a Kódjátszma rendezőjét Morten Tyldum-ot, és erős a gyanúm rá, hogy kettőjük között dől majd el a verseny.

A kisebb kategóriáknál a Birdman, fogja a legnagyobb sikert aratni. A legjobb animációs film címre az Így neveld, a sárkányodat 2 várnám, de itt szerintem lehetnek meglepetések.

IgyNeveld2_jelenetfoto (12)

Így neveld, a sárkányodat 2.

Egy biztos nincsenek igazi nyertesek és vesztesek, hiszen ezek a filmek azért készültek el, hogy egy tanulságot adjanak a nézőnek. Az alkotásokba mindenki beleadott mindent, ezért sikerülhettek ilyen jól.

Február 22.  87. Oscar-Gála, ami sok meglepetést tartogathat!

Horváth Nikolett


A 87. OSCAR jelöltek teljes listája – Klikk és Tippelj a lista alján hozzászólásban!