Ma délután nyilvánosságra hozta az Amerikai Filmakadémia a 2016. évi Oscar-díj jelöléseit. A Vertigo Média négy filmje összesen 12 Oscar-jelölést kapott! Hat Oscar-díjra jelölték a Carolt, négy kategóriában nyerhet A szoba, az idegen nyelvű filmek között felterjesztették az Egy háború című dán filmet, a dokumentumfilmek között pedig nominált az Amy – Az Amy Winehouse-sztori!

carol_filmjelenet

A Carolt jelölték a legjobb színésznő (Cate Blanchett), női mellékszereplő (Rooney Mara), adaptált forgatókönyv (Phyllis Nagy), operatőr (Edward Lachman), jelmez (Sandy Powell) és zene (Carter Burwell) Oscar-díjára. Cate Blanchett-et hatodszor jelölték Oscarra, eddig kétszer el is nyerte a díjat, Rooney Marának ez a második Oscar-jelölése. Patricia Highsmith 1952-ben Claire Morgan álnéven jelentette meg ötvenes években játszódó történetét, amely két nő szerelméről szól. A húszas éveiben járó Therese (Rooney Mara) Manhattan egyik nagyáruházában dolgozik eladóként, és naphosszat a jobb életről, és a szerelemről álmodozik. Egy nap találkozik a jómódú Carollal (Cate Blanchett), aki kihűlt házasságában vergődik, és amit talán csak kislánya iránti imádata tart egyben. A két nő között rögtön szikrázni kezd a levegő, és kezdetben ártatlannak induló találkozásuk az érzelmek hatására gyorsan elmélyül. A film az egyik nagy esélyese a 2016-os BAFTA-díjnak is, ahol a legtöbb, 9 kategóriában érdekelt, és korábban öt Golden Globe-díjra is jelölték. A Carol február 11-től látható országszerte a hazai mozikban, előzetese ide kattintva tekinthető meg.

Négy Oscar-jelölést kapott A szoba, amelyet az öt legfontosabb kategória közül négyben terjesztették fel az Akadémia elismerésére: a legjobb film, rendező (Lenny Abrahamson) legjobb színésznő (Brie Larson), valamint adaptált forgatókönyv (Emma Donoghue) Oscarját nyerheti el a film. Brie Larson a hétvégén megnyerte a Golden Globe-ot is, most az Oscar-díj favoritja is.

a_szoba-film

Jelölték korábban legjobb színésznő, valamint adaptált forgatókönyv kategóriákban BAFTA-díjra is, valamint Larson-t az év felfedezettje díjára is felterjesztették, amelyről a közönség szavazati alapján döntenek.  A szoba Emma Donoghue világsikert aratott bestsellerének feldolgozása, amelyben az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Ám ötödik születésnapja után Anya közli vele, hogy a világ a szobán kívül folytatódik, és ideje megtapasztalni azt, ami a falakon túl van. Ehhez azonban tervre és szökésre van szükség, amit Jack-nek egyedül kell megtennie. Jack pedig kezdi megérteni, hogy a Szoba igazából börtön volt, ők pedig fogvatartottak benne. Amikor pedig végre szabadok lesznek Jack és Anya számára is új élet kezdődik. A film január 28-tól látható országszerte a magyar mozikban.

A legjobb dokumentumfilm Oscar-díjára jelölték az Amy – Az Amy Winehouse-sztori, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában pedig az Egy háború című filmünket is. Előbbi az év legjobb brit filmje BAFTA-díjra is esélyes, és nagy sikerrel futott a magyar mozikban is. Az Egy háború Tobias Lindholm, az Emberrablás rendezőjének, és Thomas Vinterberg rendező állandó forgatókönyvírójának az új filmje, amelynek a világ legrégebbi filmfesztiválján, Velencében volt a világpremierje. Dánia idei Oscar-nevezettjének főhőse egy afgán szolgálatot teljesítő dán katona, aki egy bevetés során heves harcokba kerül. Eközben felesége és három gyereke várja haza. Az Egy háború március 3-tól lesz látható a magyar mozikban!

A Carol, A szoba és az Amy – Amy Winehouse-sztori és az Egy háború magyar forgalmazója a Vertigo Média. 2016 Oscar jelöltek teljes listája >>