Minden idők legnagyobb szabású filmklasszikusa bámulatosan felújított változatban most a honi mozivásznon

BEN HUR

Ki ne ismerné minden idők legnagyobb keresztény filmeposzát? De vajon hányan láthattuk már moziban? A Ben Hur május 19-én ismét bedübörög a magyar mozikba, méghozzá ezúttal 4K felbontásban, digitálisan felújított képpel és hanggal izgulhatjuk végig az így még szemkápráztatóbb film közel négy órás játékidejét, benne a filmtörténet leglátványosabb (többek közt a Star Wars-filmeket is megihlető) szekérversenyével.

ben_hur_1

A filmet 50. születésnapja alkalmából újították fel. Maga a helyrepofozás egymillió dollárba került, és a végeredményként létrejött 4K-s felbontással ez lett a legnagyobb szabású filmfelújítási munka, amelybe a Warner Bros. filmstúdió valaha belevágott. A 4K digitális felújítás során képkockáról képkockára szkennelték be a film negatívját, ami végeredményben képkockánként 8,8 millió pixeles felbontást eredményezett; ez a HDTV és a Blu-ray felbontásának négyszeresét jelenti.

Az 1959-ben készült amerikai filmeposz William Wyler alkotása, azt azonban talán kevesebben tudják, hogy a film Lew Wallace regényéből készült, amelynek ez lett a harmadik és egyben a mai napig legsikeresebb feldolgozása: 12 kategóriában jelölték Oscar-díjra, amiből 11-et meg is nyert. Rekordját 38 éven át egyetlen másik film sem tudta megismételni (megdönteni pedig azóta sem sikerült).

A filmben Ben-Hur (Charlton Heston), a gazdag júdeai herceg ifjúkori barátja, a római Messala visszatérésének megünneplésére készül. Azonban a viszontlátás öröme hamar elpárolog, amikor Messala lényegében arra kéri barátját, hogy árulja el tulajdon honfitársait. Ben-Hur visszautasítja a kérést, mire Messala válaszul ártatlanul elfogatja és börtönbe vetteti Ben-Hur egész családját, a címszereplőt pedig gályarabságra ítélik. Ben-Hurnak egy vízi csatában sikerül kiszabadulnia a rabságból, és innentől egyetlen cél vezérli: hogy kiszabadítsa a börtönből édesanyját és húgát, valamint bosszút álljon Messalán. Rómában eltöltött évei után, ahol kitanulta a szekérversenyzés fortélyait, visszatér Júdeába, ahol benevez egy Poncius Pilátus tiszteletére rendezett versenyre, amelyen ellensége, Messala is részt vesz… Az egész filmet bibliai momentumok szövik keresztbe-kasul, és – noha a vásznon alig tűnik fel – maga Jézus is kulcsszerepet kap a történetben.

Ben Hur

A bemutatásakor rendívül látványosnak számító filmet a híres római Cinecittà stúdiójában forgatták le hosszas előkészületek és kutatómunka után, ötvenezer közreműködő és nyolcezer statiszta részvételével, valamint több mint háromszáz díszlettel. A film magyar vonatkozású büszkesége (a szerepeltetett lipicai lovak mellett) az a Rózsa Miklós, akinek Oscar®-díjas zenéje az addigi hagyományokkal szakítva nem pusztán a jelenetek didaktikus érzelmi aláfestéséül szolgált; az érzelmesebb jeleneteknél szinte alig van kísérőzene, így nagyobb hangsúly kerülhetett a színészi játékra – melyet a 4k-s látványnak köszönhetően immár mi is teljes fényében élvezhetünk.

Forgalmazó: Pannónia Szórakoztató Kft.