Puskin mozi története

Először a Magyar Világ kávéház, 1919 után bankház működött az épület falain belül, majd a gazdasági összeomlás után, 1926-ban nyitotta meg kapuját filmszínházként, Fórum néven. Egyik alapítója Deák Jenő volt, aki 1912 óta működtetett filmkölcsönző céget. A szobormunkák, amelyek alapvetően a férfi-nő szimbólumrendszerre épülnek, Kristián Sándor és Varga Oszkár munkái voltak, a csillárt a híres Grünberger Jenő szállította.

1929. szeptember 30-án itt került sor az első magyarországi hangosfilm bemutatójára. A műsoron két rövidfilm szerepelt, majd ezt követte Az éneklő bolond című amerikai hangosfilm. A Hyppolit, a lakáj díszbemutatója is itt volt, sőt a filmet megelőző casting is, ahol Fenyvessy Évát fedezték fel a film számára.

1941-ben a frissen alakult Fórum Filmszínház Rt. kapta meg az üzemeltetési engedélyt, majd 1944-ig az Esperia filmvállalat befolyása alá kerülve itt mutatták be az olasz filmgyárak filmjeit. A világháború után a Fórum a Kisgazdapárté lett, az államosításkor pedig a Fővárosi Tanács kezelésébe került. Nevét is ekkor változtatták Puskinra. A mozi technikai rekonstrukciójára 1988-ban került sor, ennek során gépészeti átalakítások történtek, majd 1998. október 15-én megnyitotta kapuit a háromtermes új Puskin mozi (Metropolis, Amarcord, Körhinta) amely néhány éve tovább két kamateremmel bővült (Mephisto, Annie Hall). A Puskin 90 ünnepi hétvégéjén több filmmel is tisztelgünk termeink névadói előtt.

puskin_mozi-Metropolis_terem

Az egykori pénztár helyén, ahol Keleti Márton 1961-ben a Nem ér a nevem című film fontos jeleneteit forgatta Tolnay Klárival és Páger Antallal, a nézőtéri büfé kapott helyet.

Forrás: hangosfilm.hu