az-eljovendo-napok_poszterNathalie filozófiát tanít egy párizsi középiskolában, és szenvedélyesen szereti munkáját, valamint a gondolkodás örömteli érzését. Mindennapjait munkája mellett férje, két gyermeke és az őt kisajátítani akaró anyja között osztja meg, miközben diákjainak sorsát is egyengeti. Látszólag kiegyensúlyozottnak tűnő élete egy pillanat alatt összeomlik, amikor férje egy napon bejelenti, hogy 25 év házasság után elhagyja egy másik nőért, majd idős anyja is meghal. A hirtelen rászakadt szabadságtól először megijed, amikor rájön, hogy szinte teljesen újra kell kezdenie életét. Aztán kiderül, hogy az ismeretlen út csak elsőre tűnik rémisztőnek.

A francia Mia Hansen-Løve fiatal kora ellenére igen komoly karriert tudhat magáénak, hiszen a színésznőként Olivier Assayas filmjében debütált rendezőnő olyan filmeket jegyez, mint a Cannes-ban a zsűri különdíját elnyerő Gyermekeim apja, a Viszlát első szerelem és az Eden. Az eljövendő napok világpremierje a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol Hansen-Løve a legjobb rendező Ezüst Medve-díját kapta meg. Az eljövendő napok eddigi legnagyobb sikere, filmjének főszereplője pedig az európai mozi egyik legnagyobb csillaga, Isabelle Huppert (Szerelem, A zongoratanárnő, Egy szerelem története, Elle, Hétköznapi titkaink).


Eredeti cím: L’avenir / Things to Come/ | Műfaj: film | Rendező: Mia Hansen-Løve | Játékidő: 102 perc | Zene: Raphael Hamburger | A film forgalmazója: Vertigo Média Kft | Hazai mozi bemutató: 2016. 11. 03. | Főszereplők: Isabelle Huppert, André Marcon, Roman Kolinka, Edith Scob | Korhatár: 16 | Az eljövendő napok IMDb


az-eljovendo-napok_film

Az eljövendő napok feliratos előzetes

https://youtu.be/AmIQI-eJN04