Tüskevár poszter

„Tutajos kegyelem matekötöst kap Kengyel tanár úrtól év végén. Így elhárul minden akadály, hogy a nyarat vidéken tölthesse István bácsinál, Náncsi néninél és „természetesen” Matulánál. István bának nem kell sokat magyarázni, hogy Tutajosunk miért szeretné leginkább a berekben, Matulával tölteni a nyarat. Gyerekként ő is az öreg mellett nevelődött.

Idén nyáron Tutajoson a sor, hogy kijárja a természet iskoláját. Ladó Gyula Lajos, azaz Tutajos a természet durva ölén tanulja meg mire való a gumicsizma, mennyire éget a nap, milyen az igazi halászlé és hogy kell kifogni a hozzávalót. Ahogy telnek a napok, Tutajos kezébe egyre jobban illeszkedik az evezőlapát. A puska sem rúg már vissza úgy, mint az elején. A növények és az állatok egyre közelebbi ismerőseivé válnak a fiatal legénynek.

Majd egy szép napon megérkezik Bütyök. Innentől fogva együtt járják Matula iskoláját. Bütyök csodálkozva tapasztalja, hogy Gyulából kész férfi lett. Aztán micsoda kalandokba keverednek együtt: Elkapja őket egy hatalmas vihar, felfedezik a Tüskevárat, sőt Bütyök szerelembe esik Katicával a vízhordó lánnyal. Mire véget ér a nyár a két emberpalántából ember lett a berekben. Hazafelé Tutajos és Bütyök, kérdőn néznek egymásra: El lehet ezt mesélni az osztályban? Nem. A Tüskevárat látni kell.”

[scg_html_vizszintes_vonal]

Eredeti cím:  Tüskevár | Műfaj: magyar családi film | Rendező: Balogh György | Játékidő:  99 perc |  A film forgalmazója: Fény Film | Hazai mozi bemutató:  2012. október 4. | Főszereplők: Kovács Lajos, Nagy Marcell, Péntek Bálint, Pogány Judit, Molnár Piroska, Eperjes Károly, Haumann Péter, Szacsvay László, Hirtling István, Nagy Enikő, Détár Enikő, Rékasi Károly | Korhatár: korhatár tekintet nélkül megtekinthető

[youtube]http://youtu.be/ci_9mX_AiTc[/youtube]

Tüskevár előzetes