A legtöbb ember nem hisz a babonákban, és nem gondolja, hogy mindaz, amit misztikus filmekben lát, valósággá válhat. De azért fél tőle. A tíz csapás (The Reaping, hazai bemutató: április 26.) című új, nagyköltségvetésű misztikus thriller története szerint egy amerikai kisvárosban megismétlődik a bibliai tíz csapás. A forgatáson elterjedt a hír: a stáb tagjaira is az Úr bosszúja vár. Nemrég egy világosító nyilatkozott egy angol bulvárlapnak, és beismerte, ő kezdte viccből mondogatni, hogy egy hajnali bevilágítás során sáskák hullottak rájuk az égből. Elmondása szerint nem számított rá, hogy a poénja ilyen hamar elterjed, és mindenki komolyan veszi – de annyira, hogy a világosító maga is félni kezdett munka közben.

Valószínűleg ennek köszönhető, hogy amikor egy fontos – és ijesztő – jelenet felvétele közben, mindannyiszor ugyanazon a ponton kikapcsolt a hangrögzítő-berendezés, a stábon úrrá lett a pánikhangulat: miután a furcsa véletlen négyszer újra megismétlődött, a rendező inkább hangfelvétel nélkül, némán forgatta végig a napot.
Egyedül talán a film főszereplője, Hilary Swank nevette ki végig a misztikusnak tűnő jelenségeket. Ám, amikor a Katrina-hurrikán érkezése miatt félbeszakadt a forgatás, és őt is helikopteren kellett evakuálni, kicsit elgondolkodott.
– Nem vagyok babonás – nyilatkozta a kétszeres Oscar-díjas színésznő. – Sem szerencsében, sem átokban nem hiszek. A hurrikán azért engem is elbizonytalanított. Amikor a stúdió néhány héttel később behívott A tíz csapás pótforgatására, úgy búcsúztam el otthon, mint aki talán sose megy haza…

IC Press