Idén extrákkal rajtol Budapest egyik legnagyobb futóeseménye, a Vivicitta. Április 16-án, a szombati versenynapon A 6. SUHANJ! Futamban – mely a SUHANJ! Alapítvány által szervezett, jelképes közös futás és séta sérült és fogyatékkal élő gyerekekkel, fiatalokkal – a Tiszta Szívvel című film alkotói is részt vesznek, hogy mind az alapítvány, mind a film szellemiségének megfelelően sérült és ép gyerekek és felnőttek együtt élvezzék a mozgás örömét. A futamban ott lesz Till Attila, a film rendezője, valamint Thuróczy Szabolcs és Fenyvesi Zoltán főszereplők is.

Tiszta_Szivvel_a_Vivicittan

A program 15 órakor kezdődik, a 750 méteres távot a margitszigeti Kertmozi útján teszik meg a résztvevők.

Ugyancsak szombaton, a Vivicittá versenyközpontjában található SUHANJ! sátornál a MagikMe is számos programmal várják az érdeklődőket. A MagikMe olyan játszótéri eszközöket fejleszt,  amelyeken a mozgássérült vagy halmozottan sérült és az egészséges gyerekek együtt tudnak játszani.

Vasárnap, április 17-én, a Vivicitta félmaraton a film egyik főszereplőjének is drukkolhatunk. Fenyvesi Zoltán már rutinos versenyző, hiszen handbike-jával 2014-ben a New York City Marathont is teljesítette.

Bővebb információ az eseményről: https://www.facebook.com/events/1015746015140565/