A tizenkétszeres Grammy- és Oscar-díjas producer és zeneszerző, T Bone Burnett hozta össze Az éhezők viadala című sci-fi zenészgárdáját, olyan nagy előadókat sorakoztatva fel mint Taylor Swift, a négyszeres Grammy-díjas, köztük a 2009-es év albumáért járó Grammy-díjat is bezsebelő amerikai énekesnő.

A soundtracken közreműködik az Arcade Fire-ös Win Butler és Regine Chassagne, akik a tavalyi évben kapták meg az év albumáért járó Grammy-t, továbbá az eddigi információk alapján a Civil Wars, és a The Decemberists is zenél a filmzenei albumon. A teljesen újonnan írt és felvett dalokat mind-mind a sci-fiben felmerülő témák köré építették, igazán különleges és egyedi trackek születtek, melyek tökéletes illeszkednek a film, és az annak alapjául szolgáló világhírű könyv világához.

Az első nyilvánosságra hozott szám, a Safe and Sound címet viseli, melyet Taylor Swift ad elő, és már a megjelenése napján óriási sikernek számított Amerikába, azonnal a toplisták élére került. A teljes album a mozifilm, Az éhezők viadala premierjének környékén, március 22. körül lesz elérhető teljes terjedelmében.