A brit sajtó már hónapok óta Take That látványos visszatéréséről cikkez, akik legnagyobb sztárjuk, Robbie Williams nélkül is véghez vitték azt, amit oly sokan tartottak lehetetlennek. Az 1990-ben, Manchesterben alakult, ma már csak négy fős fiúcsapat tagjai az 1996-os feloszlást követően mind szólókarrierbe kezdtek, de mint tudjuk, a nagy áttörés eddig csak Robbie-nak sikerült. Ám tíz évnyi szünet után a srácok újra összeálltak, és úgy tűnik, másodszorra is képesek a slágerlisták élére állni, sőt, karrierjük során először most egy film főcím dalát is ők szerzik és adják elő. A kérdéses film pedig a Neil Gaiman regénye alapján készült Csillagpor, melynek főszereplői közt Claire Danes és Charlie Cox mellett ott találhatjuk Robert De Nirot, Michelle Pfeiffert és Sienna Millert is. A mára már inkább érett férfiaknak nevezhető srácokat a szintén brit rendező, Matthew Vaughn kérte fel a dalszerzésre, ők pedig, miután megnézték a varázslatos fantasy filmet, pontosan hét óra alatt meg is írták a Rule The World című számot, amelyet az elképedt Vaughn azonnal „meg is vett”. A Magyarországon októberben a mozikba kerülő film sikere még híresebbé teheti a fiúkat – ahogy a Take That hírneve is sokat használhat még Robert De Nironak is!

(Stardust – hazai bemutató: 2007. október)