George Lucas olyannyira ragaszkodik Sir Sean Connery jelenlétéhez a készülő negyedik Indiana Jones filmben, hogy úgy is beleírta az ő karakterét, mielőtt még Connery igent mondhatott volna. Mivel a már 77 esztendős skót színész még mindig nem adott végleges választ – sőt, megjegyzéseiből az tűnik ki, hogy korántsem lelkesedik az ötletért -, Lucasnak nem is igen volt más választása. Ám amíg a rendező ügynökei Connery ügynökeit győzködik, addig sem áll le a munka. Vagyis az első verzió alapján a negyedik kalandban ismét feltűnne Henry Jones professzor is, a világhírű Biblia-szakértő, pedig ő csak az előző részben került elő, az 1989-es – bizony, ilyen rég volt már! – Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag-ban, hogy besegítsen bajba került fiacskájának. Igaz, a szintén sokáig makacskodó Harrison Ford is igent mondott, új szereplőként pedig olyba sztárokat sikerült megszerezni, mint Cate Blanchett, az egyre ismertebb Shia Labeouf és a brit Ray Winstone, így reméljük végül Sir Sean is beadja a derekát. Ha pedig Connery mégis nemet mond – mert ugye minek neki az a sok tankra fel, repülőgépről le ugrálás az ő korában -, akkor Lucas és társai kénytelenek lesznek átírni az egész forgatókönyvet – de nyilván már arra is van legalább egy vázlat. (Fourth Installment of the Indiana Jones Adventures – várható hazai premier: 2008. május)