Volt már Borat és Brüno és diktátor: Sacha Baron Cohen elsöprő és vakmerő humorérzéke új és új formákat talál. És úgy néz ki, számára az is a vicc része, hogy míg megnevettet milliókat, megsért másokat. A Borat-tal egész Kazahsztánt sikerült magára haragítania. Új filmje, az Agyas és agyatlan (The Brothers Grimsby, hazai bemutató: 2016) más irányba indul. Egy furcsa pár játssza a főszerepet benne. Az angol titkosszolgálat szuperkéme (akit a szupercool Mark Strong alakít) és egy angol focihuligán, történetesen a titkos ügynök testvére. A sors úgy hozza, hogy a testvéreknek együtt kell bevetésre indulniuk, és a kőöklű és a kőagyú partnerségéből persze őrületes botrányok kerekednek.

Agyas és agyatlan

Agyas és agyatlan

Az egyik már a bemutató előtt elkezdődött: a film helyszíneként szolgáló észak-angliai békés kisváros, Grimsby lakói ugyanis felháborodottan hallották, hogy városuk valamint büszkeségük, a helyi focicsapat, a Grimsby Town FC, mely pillanatnyilag az angol ötödosztály ötödik helyén áll, egy vígjátékban nevetség tárgya lesz. Még a polgármester is nyilatkozott ez ügyben: arra kérte Sacha Baron Cohen-t, hogy kímélje őket: ne pont rajtuk gúnyolódjon a filmjében. Pedig a város valószínűleg jól jár: nemsokára az egész világ tudni fog Grismbyről – igaz, mindenkinek az agyas és az agyatlan jut majd eszébe róla.