Egy akciófilmhez sem elég csak látványos akciójeleneteket rendezni: emlékezetes főszereplők kellenek hozzá és lehetőleg néhány karakteres, különleges mellékszereplő. Roland Emmerich, Az elnök végveszélyben (16E) (White House Down, hazai bemutató: augusztus 29.) rendezője sosem aprózza el. Új filmjében földön, levegőben és víz alatt is folyik a nagyszabású küzdelem, melynek középpontjában a Fehér Házat elfoglaló terroristák elől, saját otthonában bujkáló elnök (Jamie Foxx) és véletlen segítője (Channing Tatum) áll. És még a mellékszereplők is igen speciálisra sikerültek.

Jamie Foxx-Channing Tatum

Az egyik legkülönlegesebb közülük az egyik jelenetsorban nagyon fontos szerepet kapó „Bestia”. A CIA-nél így becézik az elnök különleges járművét, a Limo One-t, melyet a film kedvéért Emmerich autószerelő-szakértői lemásoltak. A titkosszolgálat nem engedte nekik, hogy közelről tanulmányozzák az eredeti járművet, így képek alapján, az alapoktól építették újjá a járgányt, mely 18 tonnás, egy Chevrolet Kodiak teherautó-alvázra épült Cadillac. A jármű természetesen golyóálló, a rakéták is lepattannak róla, a gáztámadás sem árt nekik, és a belsejében nemcsak bőséges fegyverraktár, hanem még az elnök vércsoportjának megfelelő vérbank is található. E különlegességek jó részét ki is használják a filmben.

– Mi forgatás közben alaposan lestrapáltunk a magunknak gyártott Bestiát, alig maradt belőle valami – nyilatkozta erről Emmerich. – De ha valaha folytatjuk ezt a filmet, szeretném újra bevetni. Hatalmas és titokzatos járgány: egy nagy, zúzós akciófilm csak még őrültebb lesz tőle.

IC Press