December 31-ig Jankovics Marcell 23 évig készült animációs filmjét, Az ember tragédiáját összesen 6.874-en látták, amivel sikerült felülmúlni a forgalmazói elvárásokat.

Az ember tragédiáját december 8-tól kezdték vetíteni a hazai mozik, az érdeklődés pedig rendületlennek látszik: a két ünnep közötti időszakban többen váltottak jegyet az alkotásra, mint a bemutató hetében, pedig a fővárosban mindössze egyetlen mozi vetíti.

A forgalmazó Mozinet Kft. a premier óta eltelt közel egy hónapban a budapesti Uránia mellett számos vidéki városban műsorra tűzte a filmet, így láthatta eddig Békéscsaba, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Gyöngyös, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Székesfehérvár, Szolnok és Szombathely közönsége. A közeljövőben Balassagyarmat, Bölcske, Cegléd, Dunaföldvár, Gyula, Hévíz, Jászberény, Kecskemét, Kaposvár, Paks, Sárospatak, Szeged, Szentendre és Veszprém következik. Jankovics Marcell több városba személyesen elkíséri filmjét, január 5-én Kecskeméten, 12-én Szegeden és 24-én Gyulán vesz részt közönségtalálkozón.

Az Urániába az elkövetkező hetek vetítéseire jegyet foglalni személyesen, a mozi honlapján (http://www.urania-nf.hu), illetve telefonon (+36-1-486-3400, +36-1-486-3413, +36-1-486-3414) lehet.