Garázdaságért perelhet Ryan Seacrest, az Oscar-gála riportere, akit Sacha Baron Cohen a piros szőnyegen hamuval öntött le, amiről azt állította, a néha észak-koreai diktátor, Kim Dzsong-Il földi maradványai. A diktátornak öltözött brit komikus természetesen műhamut használt, és az egész jelenettel csupán új filmjét, A diktátort népszerűsítette. Korábban az Oscar-gála (Oscar 2012 jelöltek, győztesek) szervezői nem akarták engedélyezni, hogy Cohen ismét reklámcélokra használja a rendezvényt, mint ahogy a Borat és a Brüno esetében is tette, de aztán mégis engedtek neki. Nem is kellett csalódniuk, a komikus mutatványa a meglehetősen sótlan gála egyik üdítő színfoltja volt. Apropó, színfolt: Ryan Seacrest akár rongálásért is perelheti a sztárt, hiszen méregdrága Burberry szmokingját teljesen összekoszolta a műhamu.

            A perek lehetősége természetesen csupán elméleti felvetés, mert nem csak Cohennek, a műsorvezetőnek is jól jött a kis incidens, hiszen többet fognak róla beszélni, mint például a házigazda Billy Crystal gyakran igen kínos fellépéséről a gála színpadán.

            Sacha Baron Cohent idén három filmben is láthatjuk. Az öt Oscarral kitüntetett A leleményes Hugo-ban állomásfelügyelőt játszik, aki kutyájával együtt a gyerekek réme. Az előzetes alapján hajmeresztő vígjátéknak ígérkező A diktátorban harmadik világbeli államfőt alakít, aki Amerikába érkezik, hogy rácsodálkozzon a demokrácia árnyoldalaira – no meg Megan Fox bájaira. A nyomorultak nagyszabású filmmusical-változatában pedig Monsieur Thénardier-t, a gonosz kocsmárost játssza.

             (Hugo – hazai bemutató: 2012. március 1.

              The Dictator – hazai premier: 2012. május;

              Les Miserables – hazai premier: 2012. december)