Bár az Oscar-jelöltek kihirdetésére január közepéig várnunk kell, az már publikus, hogy az egyes országok mely alkotásokat indítják a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Közülük több már látható a hazai mozikban.

eszeveszett_mesek_mozinet_jelenetkep

Eszeveszett mesék

Argentína nevezettje, az Eszeveszett mesék az év legőrültebb vígjátéka. A Pedro Almodóvar produceri közreműködésével készült film főszereplői eljutnak arra a pontra, amikor betelik a pohár, és már nincs visszaút. Amikor elszakad valami és olyat tesznek, ami visszafordíthatatlan események láncolatát indítja el. A hazájában a Szemekbe zárt titkoknál is nagyobb sikert arató film amerikai forgalmazási jogait a Sony szerezte meg. A magyar mozikban december 18-tól látható, szinkronizált és feliratos változatban egyaránt.

Két nap, egy éjszaka: filmjelenet

Két nap, egy éjszaka

Belgium nevezettje, a Két nap, egy éjszaka Az Oscar- és Arany Glóbusz-díjas Marion Cotillard és a kétszeres Arany Pálma-díjas Dardenne-testvérek közös filmje egyetlen hétvége történetét meséli el. Sandra (Marion Cotillard) évekig dolgozott egy gyárban, de néhány hónapos betegszabadsága után főnöke lehetetlen feladat elé állítja: csak akkor jöhet vissza, ha rábeszéli kollégáit, hogy azok mondjanak le az év végi bónuszukról. A gyenge, megalázott nő szembeszáll az őt elbocsátó vállalattal: a hétvégét kollégái győzködésével tölti, hogy félelmeit és saját korlátait leküzdve új emberként nézzen szembe a feletteseivel. A film Budapesten a Művész, Puskin és Uránia Nemzeti Filmszínház műsorán látható.

Igazi különlegesség a Grúziából érkező Kukoricasziget, ugyanis több magyar vonatkozása is van: operatőre Ragályi Elemér volt és az utómunka jelentős része hazánkban készült. A gyönyörűen fényképezett, egyszerre földközeli és allegórikus film ember és természet viszonyát dolgozza fel a Kaukázus zord hegyei között. A Kukoricasziget az idei Karlovy Vary Filmfesztiválon a legjobb film díját nyerte el, a magyar mozikba tavasszal várható.

Ida_filmjelenet

Ida

Biztos jelöltnek ígérkezik Lengyelország favoritja, az Ida. Eddig több mint 40 országban mutatták be Pawel Pawlikowski alkotását, mely az Egyesült Államokban a legnagyobb bevételt elért lengyel mozi a rendszerváltás óta, egyben az idei év egyik legnézettebb idegen nyelvű filmje. A ’60-as években egy lengyel kolostorban nevelkedik az árva novícius Ida. A fogadalomtétel előtt, az apácák tanácsára meglátogatja nénikéjét, Wandát, egyetlen élő rokonát, akivel korábban soha nem találkozott. Ida most tudja meg, hogy zsidó, szüleit meggyilkolták a német megszállás alatt. Wanda adta be az apácákhoz, hogy neki ne kelljen naponta szembesülnie a családja tragédiájával. A két nő útra kel, hogy kiderítsék, hogyan haltak meg rokonaik és végre tisztábban lássák a saját helyüket a világban. Az Ida Budapesten még a Puskinban és az Uránia Nemzeti Filmszínházban látható.

A filmek magyarországi forgalmazója a Mozinet Kft.