A legjobb női fő és mellékszereplő díja is kiosztásra kerül holnap a 87. Oscar Gálán. Egy kis időutazás keretében megnézzük, kinek a polcán porosodik már a híres szobrocska.

Az elmúlt öt évben a női főszereplők nem lehettek túl erősek a legjobb filmekben, hiszen egyetlen egyezés sincsen a nyertesek között. Sandra Bullock 2010-ben a The Blind Side ( A szív bajnokai) főszerepéért kapta meg a szobrot, ezzel megnyerte az első, és mindez ideáig egyetlen Oscar-ját.

A Fekete hattyúról már a megjelenés után tudni lehetett, hogy nagy sikert arat majd, így Natalie Portman vihette haza a legjobb színésznőnek járó Oscar-t 2011-ben. Bár a közönség imádta a filmet, egyedül ezt az egy szobrocskát vihette haza.

A A Vaslady-ben nyújtott alakításáért 2012-ben Meryl Streep kapta meg a szobrot, akinek ezzel háromra nőtt az otthon tartott Oscar-ok száma. Eddig tizenhat jelölést kapott, amiből csupán hármat váltott díjra.

vaslady

Jennifer Lawrence még „viszonylag újnak” számít a Hollywood-i világban azonban 2013-ban rögtön Oscart is nyert a Napos oldal című filmben nyújtott alakításáért, és 2010-ben volt egy jelölése is, amit végül nem váltott díjra. Manapság az Éhezők viadala trilógiával azonosítják legtöbben a nevét.

Tavaly Cate Blanchett kapta meg a szobrot a Blue Jasmine főszerepéért. Ez volt a második díja, 2005-ben az Aviátorban nyújtott alakításáért a legjobb női mellékszereplő Oscar-ját vihette haza. Egyébként eddig mindössze három jelölést kapott, amiből kettőt díjra váltott, ami nem is rossz arány.

Mo'Nique - Precious Based on the Novel 'Push' by Sapphire-oscar-noimellek_preciousA Precious: A boldogság ára című alkotásban nyújtott teljesítményét jutalmazták 2010-ben a legjobb női mellékszereplő díjával Mo’Nique-t. A színésznőről az óta nem sokat hallani, további két filmben tűnt fel az óta összesen.

A The Fighter – A harcos 2011-ben tarolt, hiszen a legjobb mellékszereplő kategóriában a női és a férfi díjat is hazahozták. Melissa Leo vihette haza a szobrot.

Octavia Spencer 2012-ben a mellékszereplők királynője volt, hiszen A segítség című filmért nem csak az Oscar-t, de a Golden Globe-ot és a BAFTA díjat is hazavihette.

Anne Hathaway a 2013-as évben nyert a legjobb női mellékszereplő kategóriában A nyomorultak című filmben nyújtott alakításával. Míg a tavalyi legjobb mellékszereplő díja nem okozott szerintem senkinek meglepetést. Az újonnan feltűnő csillag Lupita Nyong’o kapta, és nagyon meg is érdemelte, hiszen kimagasló alakítást nyújtott a 12 év rabszolgaság című filmben, ami egyébként a legjobb film díját is hazavitte tavaly.

12 év rabszolgaság - werk

12 év rabszolgaság – werk

A főszereplőkről emlékszünk legtöbb esetben egy-egy filmre és sokkal jobban megmarad az ő alakításuk, viszont a mellékszereplők munkája is olyan fontos, hiszen velük együtt kerek a film… Igazából alkotás válogatja, de érdemes a mellékszereplőkre is odafigyelni, mert lehet, hogy ők is nagyot alkotnak.

A kérdés, még mindig az, kivel bővül az eddig is briliáns tehetségeket tartalmazó lista?

Horváth Nikolett


A 87. OSCAR jelöltek teljes listája – Klikk és Tippelj a lista alján hozzászólásban!