A mozielőzetesek általában arra valók, hogy a néző el tudja képzelni, miről szól majd a film. De Christopher Nolan ritkán csinálja úgy a dolgokat, mint mások. Új, Eredet (Inception, hazai bemutató: július) című rendezése az előzetes nyilvánosságra kerülése után legalább olyan rejtélyes, mint előtte volt, és a cím csak még titokzatosabbá teszi az egészet. Talán nagyléptékű, nemzetközi thrillerről van szó? Vagy őrület és reménytelen szerelem története, s esetleg ez a mozitörténet első metafizikus bűnügye?

– Egyszerre mindegyik – feleli erre Nolan, aki A sötét lovag elsöprő sikere után Ian Flemming, a Wachowski testvérek és Sigmund Freud hatása alatt készült az új filmjére. – Gyerekkoromban rengeteget néztem a Bond-filmeket, és imádtam a föld legkülönfélébb tájain játszódó kémsztorikat: tulajdonképpen az Eredet-tel most ezt fejlesztettük tovább. Csak éppen az utazás nálunk nemcsak földrajzilag, hanem időben és a valóság rétegei között is értendő. A mi filmünk legalább négydimenziós.

Bár a történet részleteiről az alkotók még most sem szívesen nyilatkoznak, annyi valószínűleg látszik, hogy nagyvállalatok az álmokba próbálnak behatolni bennük, a valóság és az idő pedig ennek következtében teljesen összekuszálódik.

A Leonardo DiCaprio főszereplésével készülő film stábja hat országban forgatott. A rendező állítása szerint óriási film készült.