Nyisd ki a szemed! a P’Art moziban

„Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?” – teszik fel a kérdést sokan az Apostolok cselekedeteiben, ezt olvassuk a Bibliában. Az első pünkösd, Jézus mennybemenetele után 10 nappal, az apostolok első nyilvános fellépése nem szólhatott másról, mi a Krisztust követők és az őt nem ismerők csodás párbeszédéről. Mind-mind más nyelven, más kultúrkörből származva, mégis ugyanazt az üzenetet értették. Hogyan lehetséges ez?
Hogyan? Tették fel a kérdést akkor, és tesszük fel mindannyian ma is minden nap Krisztust követők és őt nem ismerők egyaránt. Valahogy így indult ez a filmklub is a katolikus egyházközség és a P’Art mozi közös szervezésében 2007-ben, a Városmisszió keretében. Néhány évvel később, 2011-ben kissé átalakult formában, de ugyanazzal a céllal jött létre a folytatás: megkeresni a közös nyelvet hívők és nem hívők vagy éppen a film nyelvét értők és nem értők között.
Legyen hát ez a pünkösdi filmnapok, immáron a negyedik, közös lehetőség, esély meghallani a krisztusi szót a profán világban. Kinek-kinek a maga nyelvén ugyanazt. Közös filmnézésre, beszélgetésre fel hát, találkozzunk május 18-21. között minden este a P’Art moziban!

Május 18. hétfő
16:00 Mária földjén (116′) (12) r.: Juan Manuel Cotelo
18:00 Marie története (95′) (16) r.: Jean-Pierre Améris
19:35 Kukoricasziget (100′) (12) r.: George Ovashvili (A vetítést követően beszélgetés a filmről Schramkó Péterrel)

kukoricasziget-film

Május 19. kedd
18.00 Lavina (118’) (12) rendező: Ruben Östlund (A vetítést követően beszélgetés a filmről Schramkó Péterrel)
20.00 Marie története (95’) (16) r: Jean-Pierre Améris

Május 20. szerda
18.00 Kukoricasziget (100’) (12) r: George Ovashvili
19.40 Templom a dombon (112’) (16) r: Srđan Golubović (A vetítést követően beszélgetés a filmről Sergő András filmkritikussal)

Május 21. csütörtök
17.15 Violette (139’) (16E) r: Martin Provost
19.40 Mária földjén (116’) (12) r: Juan Manuel Cotelo (A vetítést követően beszélgetés a filmről Sergő András filmkritikussal)