Április 6-án Londonban, a Wembley Arénában elstartolt Hans Zimmer első világkörüli turnéja. A teltházas előadás nézői és az angol média ugyanolyan izgalommal várták a premiert, ahogy a világhírű zeneszerző és zenekara. Néhány részlet a koncert után megjelent kritikákból:

“Lenyűgöző zenészeket gyűjtött maga köré: egy kisebb hadseregnyi klasszikus zenészt, egy húsz fős kórust, egy lehengerlő vonósnégyest és olyan előadókat, mint például Lebo M. Mindemellett Zimmer nem csupán vezényelt, de játszott zongorán és mindenféle billentyűs hangszereken, gitáron, bendzsón, sőt még üstdobon is. Ez nem a szokásos klasszikus zenei koncert volt: egy briliáns módon színpadra állított és előadott óriási hangulat hurrikánban lehetett részünk.” – The Times

“Ahhoz képest, hogy a német származású művész egész életében rettegett a színpadtól, és a háttérben szeretett dolgozni a saját kis kaliforniai stúdiójában, elég mazohista kúrának tűnik egy 37 állomásos európai turnéval indítani. De látva a teltházas londoni show-ját, most már megnyugodhat. (…) A Karib-tenger kalózaiban felcsendülő bombasztikus fúvós és a galoppozó dobos szekciótól a Sötét Lovag hipnotikus hatással bíró hegedűszólamáig, melodramatikus elektromos cselló szólóval, lézershow-val és egy rock koncert energiájával felturbózva, Hans Zimmer képes volt megmutatni az elképesztően széles életművét. Mindezt könnyedén, az átkötő beszédeket anekdotákkal is színesítve.” – The Daily Telegraph

“Ha az elmúlt három évtized kultikus filmzenéire gondolunk, jó eséllyel Hans Zimmer és zenekari művei állnak a háttérben, kezdve az Oroszlánkirálytól a Karib-tenger kalózain át az Eredetig. Ma este a kedvenc filmzenéink életre keltek és ízelítőt adtak egy csodálatos karrier állomásaiból. A show tökéletesen demonstrálta Zimmer újító gondolkodását: az elektromos gitár összeboronálását a hagyományos nagyzenekarral és kórussal, az elektro hangzás beágyazását a filharmonikus örvénylésbe.” – Gigwise
“És hogy mit kaptunk a több mint 150 filmzenéből kiválogatott koncerten? Egy igazi show-t, ahol a Karib-tenger kalózainál a karmester vállán papagáj ült, majd pár perccel később már egy Rammstein bulit megidéző látvánnyal kaptuk a Pókember zenéjét, végül egy vadászat atmoszféráját idézte meg az Aurora, amely a 2012-es colorado-i mozis mészárlás áldozatainak emlékére íródott. Mintha egymásba illeszkedő álmok forgószelében utaztunk volna.” – The Guardian

“3 ok, amiért meg kell nézni Hans Zimmer koncertjét:
1. A pillanatért, amikor meghallod a ‘Nants ingonyama bagithi Baba’ kezdetű örök klasszikust Lebo M énekével. Mintha Afrika kelne életre.
2. A hedbengelő hegedűsökért. Elég ritka látvány a táncoló és hajat rázó vonósok egy klasszikus zenekarban, pláne úgy, hogy tökéletesen illeszkednek is a zenéhez.
3. A zenéért, amitől libabőrös leszel. Csukd be a szemed, és élvezd, ahogy megelevenedik Heath Ledger Jokere, majd Russell Crowe hősies harca vagy Dustin Hoffman totyorgós járása. Garantáltan látni fogod a zenét a fejedben!” – Metro

Úgy tűnik, hogy a turnén Hans Zimmer és zenészei a maestro életművéből 18 film összesen 34 tételét adják elő. A koncert 3 óra hosszú, egy 20 perces szünettel közben.
3 kivetítővel dolgoznak, de nem játszanak be filmrészleteket, általában élő, közeli képeket adnak rajtuk a koncertből, illetve hangulatképeket vetítenek rajtuk. Az előadást látványos fény- és lézer show is kíséri.

A budapesti koncertre jegyek már csak nagyon korlátozott számban állnak rendelkezésre, aki nem szeretne lemaradni az előadásról, a Ticketpro országos hálózatában, valamint a www.livenation.hu oldalon keresztül tudja még bebiztosítani a helyét a május 11-i fellépésre.