Nagy erőkkel keresi a Universal Studios a következő Halálos iramban-film rendezőjét, mert akiket eddig felkértek, nem vállalták el. Justin Linről és James Wanról van szó, akik a Halálos iramban széria több korábbi epizódját vitték sikerre (Lin a harmadik, a negyedik és ötödik részt rendezte, Wan a hetediket). A stúdió cáfolni volt kénytelen azt a pletykát, hogy Wan azért lépett vissza, mert nem jött ki Vin Diesellel, aki a sorozat főszereplője és egyik producere. A hivatalos indoklás szerint Wan naptára tele van, és nem fér már bele a több hónapnyi elköteleződést jelentő szuperprodukció.

Halalos iramban 6

Wanról egyébként olyan hírek is szárnyra keltek, hogy az egyik főszereplő, Paul Walker halála nagyon megviselte, ehhez jöttek még Diesel különféle követelései, ami együtt már olyan sok volt neki, hogy egészségügyi problémák jelentkeztek nála. Mind Wan, mind Diesel sajtósa kategorikusan cáfolta, hogy a két alkotó között bármiféle nézeteltérés támadt volna a forgatáson.

(Furious 8 – hazai bemutató: 2017. április)