Kellemetlen helyzetbe került Emily Blunt és Matt Damon, amikor a New York-i Szabadság-szobornál forgatták a Sorsügynökség című akcióthriller egyik romantikus jelenetét. Az Amerika jelképének számító műemléket nem lehetett lezárni a forgatás kedvéért, ennek köszönhetően nagyjából négyszáz turista figyelte, amint a két sztár szerelmet vall egymásnak. – Nagyon ciki volt, mert vagy ötször bele kellett kiáltani a szélbe, hogy „Szeretlek”, a turisták meg csak néztek – pironkodik Damon. – Szerencsére amikor elhangzott, hogy „Ennyi!”, megtapsoltak, mert tetszett nekik a produkció.

Damon és Blunt szerelmespárt játszanak a Sorsügynökség című filmben. Hőseink riadtan konstatálják, hogy valakik mindenáron meg akarják akadályozni kapcsolatuk kiteljesedését – ők a Sorsügynökség nevű misztikus szervezet tagjai, akiknek az a feladata, hogy az emberek életét a számukra rendeltetett irányba terelgessék.

(The Adjustment Bureau – hazai bemutató: 2011. március 31.)

UIP