A majmok a bolygó elfoglalását a mozitermekkel kezdik. A majmok bolygója – Forradalom (12) (Dawn of the Planet of Apes) ugyanis jelenleg a Föld nevű – és egyelőre emberek uralta – bolygó legnézettebb filmje.

Az amerikai sikerlistát már második hete vezeti a film. A mozilátogatók kitartó érdeklődése egyrészt a kritikai sikernek, másrészt a szájhagyománynak, azaz a korábbi nézők lelkesedésének köszönhető. A majmok bolygója franchise legújabb része július 23-ig több, mint 152 millió dolláros bevételt hozott az Egyesült Államokban, becslések szerint pedig több, mint 230 milliót fog csak a mozikban keresni.

A majmok bolygója – Forradalom-01

A film sikere nem ismer határokat: Angliában a nyitó héten több, mint 14 és fél millió dollárt hagytak a nézők a pénztárakban, Oroszországban pedig közel 10 millió dolláros bevétellel nyitott a film, amellyel megduplázta A majmok bolygója – Lázadás nyitóbevételét. A film eddig az Észak-Amerikán kívül több, mint 108,5 millió dollárt hozott, és olyan jelentős piacokon, mint Mexikó vagy Brazília, még várni kell a bemutatóra egy hetet.

A számokon túl a sikert jelzi az is, hogy a kritikusok nem csak a lenyűgöző speciális effekteket dícsérik, hanem a színészi alakításokat és az érzelmi hatást is.