Jon Favreau majd 2 évtizede kezdett bele a filmkészítésbe, amikor megírta a Bárbarátok c. filmet, Vince Vaughnra és magára osztva a főszerepet. Mint rendező, az általa írt Pofozó pénzmosókkal (Made) mutatkozott be, majd 2003-ban Will Ferrell-t rendezte a Mi a manó-ban (Elf), nem is olyan régen pedig sikeresen elindította a Marvel szuperhős-franchise Vasemberét, amelynek első és második részét ő rendezte.
A séffel Favreau egy időre el szeretett volna szakadni a nagy költségvetésű filmektől, hogy visszatérhessen indie gyökereihez.
– A semmiből szerettem volna megírni egy forgatókönyvet, amelyben azokat a mondatokat mondják el a karakterek, amelyeket én adok nekik, és olyan embereket szerettem volna a szerepekben, akikkel én akartam dolgozni, és utána megnézni, mindez hova vezet. – mondta el Favreau.
Miután executive producerként részt vett a Vasember 3-ban és a Bosszúállókban, Favreau a vászonra vitte Carl Casper, a tehetséges séf történetét, akit a személyes és szakmai kudarcok akadályoznak a kiteljesülésében.
A kultikus 1996-os Bárbarátok szellemét követve, Favreau A séfben látta meg a lehetőséget, hogy elmondjon egy személyes történetet egy tökéletlen hősről kifejezetten a felnőtt közönség számára.
– Régóta nem készítettem ilyen kisfilmet. Úgy gondoltam, hogy érdekes lenne az évek során elsajátított tudásomat egy ilyen projektbe invesztálni. Más léptékű dolgokat szerettem volna kipróbálni, és olyan feladatokkal szembesülni, amelyek frissen tartanak.
A séf háttértörténetének választott virágzó Los Angelesi büféskocsi szubkultúra természetes választás volt Favreau számára. A gasztro kultúra régi rajongójaként Favreau volt a házigazdája és producere az IFC Network „Dinner for Five” című sorozatának 2002-ben, amely Los Angeles legismertebb „fine-dining” létesítményeiben forgattak. A felsőkategóriás konyhák világa szolgáltatta a leugrási pontot Carl séf számára, mivel egy neves étterem biztonsági hálóját adja fel azért, hogy saját büféskocsija kapitányává váljon.
A gyártás előtti kutatómunka során Favreau azt találta, hogy a séfek gyakran ugyanazzal a megszállottsággal dolgoznak, mint a show business A típusú személyiségei.
– Sok hasonlóságot találtam a filmes és kulináris világ között. Mind a két esetben a kreatív folyamattal van dolgunk. A séfben egy olyan karaktert nézünk, aki meg akarja találni egyéni alkotói hangját.
Miután sorban készítette a stúdiók filmjeit, Favreau élvezte a lehetőséget, hogy a kezében tarthatta A séf teljes kreatív ellenőrzését.
– Kis filmet készíteni olyan, mint a regény írása, egy festmény festése vagy egy darab színpadra állítása, ahol mindent te irányítasz, mivel a rendelkezésre álló forrás nem nagy – mondta el Favreau, aki olyan három lábon álló iró-rendező-előadót idéz fel, mint Larry David, Lena Dunham és Louis C.K., mint a kreatív autonómia modelljei.
A nagy költségvetés – és a vele járó korlátozások – feladása azt jelentette, hogy A séf c. filmet sokkal szerényebb körülmények között kellett elkészíteni. Favreau elmondta, hogy a kreativitásának úgy akart új lendületet adni, mint ahogy Carl séf feladta a biztos állását egy puccos étteremben azért, hogy saját múzsáját kövesse a street food birodalmába.
– A séf esetében a büféskocsi az, ami lehetővé teszi Carl számára, hogy kreatív ösztönét kiélhesse. A fickó a sikeres éttermet, ahol rengeteg pénzt keres, viszont nincs lehetősége kreativitását bemutatni, hagyja ott azért, hogy kipróbáljon valamit, ami közelebb áll a szenvedélyéhez. Azt láttam, hogy rengeteg séfben megvan ugyanez a szenvedély.
Míg az önéletrajzi ihletésű Bárbarátok a huszon-egynéhány éves, egyedülálló színész tapasztalatai meséli el, amikor Los Angelesbe költözik, A séf a rendező értékeit tükrözi, mint egy kreatív, középkorú családos ember.
– Ahogy rendezőként dolgozom, fontos, hogy valamilyen módon kötődjek a karakterekhez. Carl Casper karaktere azt az utat képviseli, amelyre nem léptem rá. Ha más döntést tudtam volna meghozni 10 évvel ezelőtt, akkor inkább lennék valaki olyan, mint Carl. Hamar meghoztam azt a döntést, hogy nem hagyom el a várost, amíg a család iskolába jár, és hogy az élet személyes aspektusait helyezzem előtérbe. Carl elvált. Én még soha nem váltam el, de van 3 gyerekem, így mint apa, kapcsolódok Carlhoz.
Favreau elmondta azt is, hogy hasonló Carlhoz abban a kérdésben, hogy a szabadságot részesíti előnyben a presztízs vagy pénzügyi nyereség előtt.
– Az alku része, hogy el kell fogadni, hogy az lesz az eredmény, ami, mert nehéz a nagyfiúkkal szembeszállni. De ha úgy érzed, hogy kreativitásod szabad utat kapott, és mint művész, növekszel, akkor azt hiszem, ez lesz a hős útja. A növekedésről van itt szó.
Pimp my Food Truck
Annak érdekében, hogy Casper séf büféskocsis kalandja hitelesnek tűnjön, Favreau a Los Angeles street food királyához, Roy Choihoz fordult, aki a Food & Wine Magazine legjobb feltörekvő séf díját nyerte el 2010-ben. Choi úttörő volt abban is, hogy a social mediát felhasználva népszerűsítette az ínyenc gyorsételeket áruló Kogi BBQ Taco Truckját.
– Ahhoz, hogy egy igazi séfet tudjál hozni a vásznon, tudnod kell, milyen érzés, amikor szakács vagy – mondta el Choi. – Tudnod kell, milyen állni a lábadon s csak egy tejesládára tudsz leülni, vagy amikor egy elviteles dobozból eszel és iszol.
Hogy felkészüljön a kitalált „El Jefe” büféskocsi főnökének szerepére, Favreau inkognitóban a Kogi BBQ-nál dolgozott.
– Az első napom a kocsiban úgy éreztem, hogy a kocsi kicsi volt és meg lehetett benne főni, és mintha mindig az útban lettem volna. A vége felé viszont én voltam az, aki a megrendeléseket kiáltotta és kisegítettem.
Kogi szakács uniformisba öltözve, kendővel a fején, Favreaunak sikerült elkerülnie a feltűnést, és a több száz ember, akit kiszolgált, nem ismerte fel.
– Volt egy fickó, aki megkérdezte: Ismerlek téged? Mire én: Általában a Philly Cheese Steak Truck-on dolgozom. Erre ő: Ja, oké.
Choi felajánlotta Favreau-nak, hogy ellátja szaktanácsokkal A séf projektet illetően, a kések kiválasztásától a tetoválásokig.
– Én adtam ötleteket, nüánsznyi árnalatokat Jon projektjéhez, mint a csajok, akikkel együtt lógunk vagy hogy kötjük meg a kötényünket, hogy viseljük a farmerunkat, milyen cigit szívunk, hogy beszélünk, milyen ételt szolgálunk fel.
És amikor „Carl séf” megpróbált valami fényűzőt készíteni, Choi volt az, aki megakadályozta ebben.
– Minden egyes alkalommal, amikor Jon valamit túl szépen készített el arra kértem, hogy szóljon, mikor lépjek közbe és piszkoljam be egy kicsit, hogy élethűbbnek látszódjon. Oda-vissza mentünk át a dolgokon, amíg meg nem találtuk a pontot. Ez valójában arról szólt, hogy tiszteletben tartsuk mindazt, ami L.A.-ben folyik manapság.
Amikor eredetileg megkeresték Choi-t, hogy tanácsot adjon A séfhez, Choi attól félt, hogy a valódi büféskocsi életérzést elárasztja a hollywoodi csillogás. De Favreau gyorsan megnyerte magának.
– Beültünk a kocsimba és 6 órán át kocsikáztunk L.A.-ben az első éjszaka – emlékszik vissza Choi. Jon elkezdett beszélni az Étel, ital, férfi, nő, A Babette lakomája, és az Olasz módra című filmekről, amelyek mind az étel szépségéről szólnak amelyeket a közönség nyelvére fordítottak le. Ugyanezt szerette volna létrehozni A séffel is.
