A napokban kaptunk egy remek képes beszámolót a DIE HARD 5. c. film forgatásáról Roli nevű látogatónktól.

A hétvégén ismét a Die Hard 5 stábja dolgozott Budapesten

Az Erzsébet híd alatt egy autós üldözés forgott, melyben egy katonai jármű üldözött egy Mercedes kisbuszt. Itt még nem volt jelen Bruce Willis, ám a Madách téri jelenetet már az ő közreműködésével vették fel.

John McClane” délután háromnegyed 6-kor érkezett meg egy fekete Mercedes terepjárón a Rumbach Sebestyén utcába, s a maroknyi fegyelmezett rajongó elől a lakókocsijába sietett átöltözni.

Néhány perc elteltével újra megjelent az utcán, és sminkese kíséretében lazán sétálgatva indult útnak az akciófilm díszletei közé, melyet az Örkény István Színház előtt állítottak fel.

A jelenetben egy hatalmas konténer szerepelt, melyből Willis egy színésztársával együtt, vérző fejjel bóklászott elő, óriási robajok és szeméteső közepette, tűzoltók, mentősök és szállodai londínerek rohangászó gyűrűjében. A találgatások szerint a kész filmben egy helikopter zuhan majd egy belvárosi építkezésre, s az kelti az óriási riadalmat.

A felvétellel mindössze egy óra alatt végzett a stáb, majd Willis olyan lazán ahogy jött, el is sétált a díszletből. Visszatért lakókocsijába, majd a már megsokasodott rajongóktól sietve, de integetve és mosolyogva vett búcsút.

Angol verzió:

The staff of the Die Hard 5 movie worked in Budapest at the weekend

The first take was a car chase under the Erzsébet bridge, where a Mercedes van pursued by a military vehicle. Bruce Willis was not present at this scene, but he participated in the next one at Madách square.

“John McClane” arrived with a black Mercedes SUV at quarter to six. There were some fans in the Rumbach Sebestyén street, but Bruce Willis went straight to his mobile home to change.

A few minutes later he showed up again with his make up guy. Bruce Willis loosely walked into the set which was in front of Örkény István theatre.

In this scene Willis and another actor crawled out from a huge container. Willis’s head was bleeding, while huge explosions occurred, firefighters, ambulance men and callboys were running around. Some say, that in the movie a chopper will crash into a construction site and that causes the panic.

The shooting only took an hour, when they finished, Willis immediately left the set. He went back to his mobile home, and then he said good bye to his fans.

p.r.

Bruce Willis Die Hard 5 shooting in Hungary

Ha te is kint voltál a forgatáson, és szeretnéd megosztani tapasztalataidat, élményeidet, ha tudod, hogy éppen hol forgat Bruce Willis, írj nekünk. Ha sikerül fényképet készítened Willis-ről, vagy a forgatásról, esetleg egy hosszabb beszámolót szeretnél írni az ott történtekről, örömmel várunk minden véleményt, beszámolót és képet a mozinezo@gmail.com -on!

Ha esetleg a környéken laksz, ahol forgatnak akkor azt is jelezd nekünk a fenti email címen.

Köszönjük!