A sikerhez idő kell. Sok nagy sikerhez nagyon sok idő kell – de úgy tűnik, Jerry Bruckheimer producernek végtelen órából állnak a napjai. Legalább két évtizede gyártja az elképesztő tempójú akciófilmeket, és ő gazdája a legsikeresebb sorozatoknak is, moziban valamint tévében egyaránt. És zsonglőr módjára tartja életben mindet. Afelől már semmi kétség, hogy készül a következő A Karib-tenger kalózai, lesz Beverly Hills-i zsaru 4. – és szerepel benne Eddie Murphy –; Nicolas Cage már igent mondott a következő A nemzet aranyá-ra, és csupán a sztárok meg a rendező programjának egyeztetésén múlik, hogy jöhessen a legfrissebb Bad Boys.

De Bruckheimernek ez még mindig kevés. Nemcsak a folytatásokat szereti, hanem új műfajokkal és új filmekkel kísérletezik.

Tavozz_tolem_satan_jelentfoto (1)

Tavaly meggyőzte Eric Bana-t, hogy vállaljon szerepet a Távozz tőlem, Sátán! (Deliver Us from Evil, hazai bemutató: július 10.) című természetfeletti thrillerben, mely megtörtént eseten – vagy legalább is egy dokumentum-köteten alapul: Ralph Sarchie egykori New York-i rendőr írja le benne a szolgálatteljesítés közben a nagybetűs gonosszal való találkozásait. A film viszont csupán egy esetet idéz meg a sok közül.

– Nem lehetetlen, hogy ennek a filmnek is lesz folytatása – nyilatkozta Bruckheimer. – A maga műfajában van ez olyan jó, mint a Bad Boys: akkor meg miért hagynánk abba?

IC Press