22. Titanic Nemzetközi FilmfesztiválMegkerülhetetlen dokumentumfilmek és panelbeszélgetések társadalmi témákban

A héten kezdődik és 2015. április 18-áig tart Budapesten a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Öt helyszínen 34 nemzet 52 alkotását 8 szekcióba osztva láthatja majd a közönség. A Filmdokk keretében négy erőteljes dokumentumfilm pereg majd. A csend képe kapcsán a nyitónapon, április 10-én a 18:30-kor kezdődő vetítés után Dus Polett zenész, bábművész és Kövecsi Anikó, a Verzió Fesztivál szervezője tart beszélgetést, az Oscar- és BAFTA-díjas CITIZENFOUR apropóján pedig április 17-én a 20 órakor kezdődő vetítés után Maróy Ákos, az Átlátszó.hu társalapítója és Vágvölgyi B. András filmrendező beszélgetnek a Snowden-ügyről. Idén nyolc, női sorsot bemutató film vetekszik a Hullámtörők-díjért.  Ehhez kapcsolódóan április 13-án 19:55 órakor lesz fórum.

A CSEND KÉPE (The Look of Silence)

A CSEND KÉPE (The Look of Silence)

Az idei Titanicon négy megkerülhetetlen dokumentumfilmet láthat majd a közönség. A csend képe (The Look of Silence) című dán-indonéz alkotással Joshua Oppenheimer a 20. Titanicon is nagy érdeklődéstől övezett Az ölés aktusa párdarabját készítette el, most az áldozatok szemszögéből. A filmben egy az indonéz népirtást túlélő férfi szembesül azokkal, akik egykor megölték bátyját. Adi Rukun egy öreg televízión nézi, ahogy a halálosztag egykori tagjai újrajátsszák a gyilkosságot. Később az optikusként dolgozó Adi szemüveglencséket próbál ugyanezekre az emberekre, és közben bűneikről kérdezi őket. A film kapcsán április 10-én, pénteken a 18:30-kor kezdődő vetítés után panelbeszélgetést tart az Uránia moziban Dus Polett zenész, bábművész, az Indonéz Művészeti Akadémia egykori hallgatója és Kövecsi Anikó, a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál szervezője arról, hogyan kutatja és teremti a múltat a dokumentumfilm, s hogy a film hogyan lehet terápiás eszköz.

Idén nyolc, női sorsot bemutató film vetekszik a Hullámtörők-díjért.  Ehhez kapcsolódóan a HELYEDBE LÉP (In Her Place) című dél-koreai–kanadai film április 13-án 18 órai vetítése után lesz fórum, melynek keretében Bíró László pszichológus, Gát Anna, az Üvegplafon blog újságírója, Vincze Teréz filmkritikus és Komár Zita doktorandusz beszélgetnek az Uránia moziban női sorsokról s kortárs filmben ábrázolt és a valóságban megtapasztalható női konfliktusokról.

Szabadító kötelék (On the Bride's Side)

Szabadító kötelék (On the Bride’s Side)

A Szabadító kötelék (On the Bride’s Side) című olasz dokumentumfilmben egy palesztin költő és egy olasz újságíró találkozik öt palesztinnel és szírrel, akik a háború elől menekültek Európába, és úgy döntenek, segítenek nekik eljutni Svédországba. Hogy ne tartóztassák le őket embercsempészetért, eljátszanak egy esküvőt. Így utaznak négy napon, 3000 km-en át. A Velencei Filmfesztiválon három díjat söpört be az emberi jogokért szót emelő alkotás.

Orosz harkály (The Russian Woodpecker)

Orosz harkály (The Russian Woodpecker)

Az Orosz harkály (The Russian Woodpecker) című brit filmben a csernobili nukleáris katasztrófát gyerekként átélő ukrán Fedor Alexandrovics nagy horderejű titkot fedez fel és el kell döntenie, kockáztatja-e az életét, ha nyilvánosságra hozza. Fedor összeesküvéselmélete szerint a Csernobil területén álló rejtélyes orosz rádióantenna, a Duga egy multimilliárd dolláros fegyver, és a katasztrófát magasrangú orosz politikusok rendelték meg. A Sundance Filmfesztiválon díjazott doku főhőse Edward Snowdenhez hasonló jelentőségű figura!

Végül Laura Poitras Oscar- és BAFTA-díjas dokumentumfilmje, a CITIZENFOUR apropóján április 17-én a 20 órakor kezdődő vetítés után Maróy Ákos, az Átlátszó.hu társalapítója és Vágvölgyi B. András filmrendező beszélgetnek a Puskin moziban a Snowden-ügyről, s a 9/11 utáni Egyesült Államok és a nyilvánosság aktuális kérdéseiről.

A Titanic teljes programja a http://www.titanicfilmfest.hu oldalon érhető el. 1100 forintos áron már megvásárolhatók a jegyek. Öt vagy több jegy vétele esetén kedvezményes 900 Ft-os áron válthatóak a jegyek.

http://www.facebook.com/titanicfilmfest.