Elkészült Gigor Attila Kút című filmjének előzetese

A teaser után elkészült a végleges előzetes Gigor Attila legújabb, a Kút című játékfilmjéhez. A nyomozó alkotóinak új filmje szeptember 22-től látható országszerte a hazai mozikban.

Gigor Attila legújabb filmje egy benzinkúton játszódó bűntörténetet mutat be. A semmi közepén álló kúton ragad egy kisbusznyi, nyugati munkára tartó prostituált (Irma Milovic, Pokorny Lia, Kurta Niké, Trokán Nóra). Miután az ott dolgozó öreg alkoholista (Kovács Zsolt) rég nem látott fia (Jankovics Péter) is feltűnik, az érzelmek mellett jól őrzött titkok is a felszínre törnek. A filmben szerepel az említettek mellett Udvaros Dorottya, Tzafetás Roland, László Zsolt, Horváth Csaba, Pusztai Ferenc és Apáti Bence is. A Kút előzetese ide kattintva tekinthető meg.

kut_jelenet_11

A nyomozó rendezőjének új filmje szeptember 22-től látható országszerte a magyar mozikban, a Vertigo Média forgalmazásában. Gigor hét év után készített újra nagyjátékfilmet, azóta többek között a nagysikerű Terápia című tévésorozat írásában és rendezésében vett részt. A nyomozó 2008-ban a Magyar Filmszemlén hat díjat nyert, majd számos nemzetközi elismerést kapott, mások mellett Karlovy Varyban, Varsóban és Pozsonyban, elnyerve többek között a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját.

kut_filmjelenet_01

Kút előzetes

https://youtu.be/n6Dk8Hh89OE