A CELLULOIDFÜGGÖNY EURÓPAI KÉMFILM-SOROZAT 2011. NOVEMBER 3-8. 

Éppen fél évszázada annak, hogy a berlini fal megépítésével veszélyes tetőpontjához ért a hidegháború: a Vasfüggöny és a fal nemcsak politikailag osztotta Keletre és Nyugatra a világot, de családokat és barátokat szakított el, és a kettéosztott Németország két fele közé is betonkemény éket vert.

Berlin már 1945 után a világ kémeinek találkozóhelyévé vált: a romvárosba érkező ügynökök akár az életüket is kockáztatták azért, hogy az ellenséges szektorból információkhoz jussanak. Az Európa közepén emelt, látszólag  áthatolhatatlan fal veszélyes, egyszersmind csábító hajszálréseket, titkos kémlelőnyílásokat kínált a másik oldalra. Ma, az egyesült Európában képtelen emlékként dereng fel az akkori konstelláció – intésként azonban maradandó értékkel bír.

A londoni Goethe Intézet ezért elhatározta, hogy sorozatot állít össze The Celluloid Curtain, vagyis A celluloidfüggöny címmel, s ilymód a filmvásznon eleveníti fel a német és európai történelem e meghatározó korszakát. Hiszen semmi nem képes olyan szemléletesen megjeleníteni a múltat, mint a film, s a pörgő képkockák ma éppúgy bűvkörükbe vonják és lenyűgözik a nézőt, mint keletkezésük idején.

1965-ben, amikor John le Carré regényének filmváltozata, A kém, aki bejött a hidegről moziba került, a kémfilm szerte Európában az egyik legnépszerűbb műfaj volt. A kém alakja a hidegháború közepén a Vasfüggöny mindkét oldalán lenyűgözte a mozilátogatókat, mert a nagypolitika hatalmi játékainak titkos segédeként a korszellem egész kettőségét tükrözte  benne: ha a jó oldalt szolgálta, hős volt, ha a rosszat, sárkányfogvetemény, s a közönség előbbi esetben saját fölényérzete jegyében azonosulhatott vele, utóbbi esetben viszont a politikailag megvetett ellenség képét vetíthette bele. Nem  csoda, ha kémfilm és politikai propagandafilm között gyakran elmosódtak a határok.

Ki hogyan kezeli politikai ellenlábasát? Hogyan bánik (el) egymással a két oldal? Annak idején efféle kérdések tartották lázban a közönséget. Nem véletlen tehát, ha a múlt század hatvanas éveiben éppen a kémfilm lett az egyik legnépszerűbb mozis műfaj. A populáris kultúra keleten és nyugaton egyaránt ezzel reagált a tartós félelemre, a politikai ellenféltől érkező fenyegetésre. Ez a sikeres és népszerű filmműfaj egyszerre szolgálta a szórakoztatást, valamint a hidegháború ellentéteinek és a világ dualizmusának feldolgozását.

A celluloidfüggöny filmjeit két neves szakember, Oliver Baumgarten és Nikolaj Nikitin válogatta össze, s az 1960 és 1974 között keletkezett alkotások sorában egyaránt vannak  klasszikusok, mint a már említett John le Carré-adaptáció, és a műfaj elfelejtett remekei a hidegháború legdermesztőbb esztendeiből. Hogyan dolgozik egy profi kém? Hogyan lát bele ellenfele agyába, és hogyan jár túl az eszén rafinált trükkökkel vagy éppen brutális erőszakkal? Az ügynökfilmek bonyolult történetei e témákat járják körül új meg új változatban. A műfaj keleti és nyugati termékei éppannyira különböznek egymástól, mint amennyire hasonlítanak egymáshoz: míg a volt keleti tomb országainak idevágó termésében első pillantásra erősebb az ideológiai motiváció, és a stílus is ehhez igazodik, a másik oldalon készült kémfilmek kifinomultabb fogásokkal érzékeltetik a nyugat fölényét, és a felszínen legalábbis liberálisabbnak látszanak. A két oldal azonban felcserélhető. Jól szemlélteti ezt a műfaj abszolút klasszikusa: a „hidegből jött kém“, Richard Burton a Vasfüggöny két oldalán ágáló erők mit sem sejtő játékszerévé válik. A két világrend között teljes az egyensúly, a hatalom birtokosai pedig már  semmilyen értékben sem hisznek: hiába sugallja a cím, nincs hová menekülni a hidegből.

A celluloidfüggöny 2011 novemberében gördül fel Budapesten, s a sorozatban egy-egy bolgár, nyugat- és kelet-német, brit, francia, román, csehszlovák, lengyel és magyar film lesz látható. A programot két, 1949-ben, ill. 1950-ben készült, Bécsben játszódó film egészíti ki (egy svájci és egy brit produkció). A műfaji skála az akciófilmtől a lélektani tanulmányig, a színre vitt ideológiától a kritikai élű paródiáig terjed. A celluloidfüggöny filmcsomagot a londoni Goethe Intézet állította össze. Budapesten a filmek a helyi Goethe Intézet kezdeményezésére, a EUNIC Hungary tagjainak közreműködésével kerülnek vetítésre.

A CELLULOIDFÜGGÖNY sorozat filmjeit 2011. november 3. és 7. között eredeti nyelven, magyar felirattal vagy szinkrontolmácsolással vetítjük a Művész moziban (1066 Budapest, Teréz krt. 30.).

A jegyek valamennyi vetítésre 100 forintos szimbolikus áron kaphatók.

Lejtőn (csehszlovák, 1960) • A kém nyomában (lengyel, 1964) •

Szigorúan titkos (NDK, 1962) • Dr. Mabuse ezer szeme (NSZK/olasz/francia, 1960) •

Elloptak egy bombát (román, 1961) • A kém, aki bejött a hidegről (GB, 1965) •

Nincs jobb a rossz időnél (bolgár, 1971) • A nagy kémügy (francia/olasz, 1964) •

Négyen a dzsipben (svájci, 1951) • Fotó Háber (magyar, 1963)

Részletes program: www.goethe.de/kemfilm

Kísérőprogramok az Osztrák Kulturális Fórumban

(1068 Budapest, Benczúr u. 16.)

November 3., 9.00-18.00: Intelligence Services in Central Europe during the Cold War

Nemzetközi konferencia angol nyelven a közép-európai hírszerző ügynökségek szerepéről a hidegháború idején.

November 8., 18.00: A harmadik ember (GB, 1949) – kiállításmegnyitó és filmvetítés

November 9-12.: Különleges kiállítás a Bécsben játszódó klasszikus kémfilmről.

A részvétel mindhárom rendezvényen ingyenes.

FILMEK 

S-a furat o bombă
Elloptak egy bombát

román, 1961, 72 perc
Rendező: Ion Popescu-Gopo
Forgatókönyv: Ion Popescu-Gopo
Operatőr: Stefan Horvath
Zene: Dumitru Capoianu
Gyártás: Filmstudio Bucuresti
Szereplők: Iurie Darie, Emil Botta, Haralambie Boroş, Ovid Teodorescu, Geo Saizescu, Tudorel Popa, Eugenia Balaure, Cella Dima és mások

A párbeszédek nélküli tudományos-fantasztikus vígjáték Ion Popescu-Gopo román grafikus első filmalkotása, aki később animációs filmjeivel vált ismertté, és Scurtă Istorie c. kisfilmjéért Cannes-ban Arany Pálmát kapott. A rendező szürreális helyzetek iránti vonzalmáról már e bizarr film legelején képet kapunk: egy öltönyös fiatalember virágot szed egy réten, míg hirtelen egy egész katonai zászlóalj tűnik fel a színen, amelynek arzenáljából még a helikopter sem hiányzik. Hősünk – akinek se neve, se múltja, se küldetése – egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen. Egyszercsak ugyanis egy bőrönd kerül a birtokába, amelyben minden jel szerint egy atombomba lapul – és máris nyomában van a világ összes gonosz hatalma.

A film számos számos utalást tartalmaz a filmtörténet klasszikusaira, s e hivatkozások nem mindennapi vizuális leleménnyel vannak megfogalmazva. A rendező sem humorban, sem komikumban nem ismer tréfát – ennyiben Jacques Tatira, Charlie Chaplinre és társaikra emlékeztet, és mindeközben éles iróniával kommentálja a hidegháború éveinek gyanakvástól, kémkedéstől és fegyverkezési tébolytól uralt világát.

For eyes only – Streng geheim

Szigorúan titkos

NDK, 1961/62, 103 perc
Rendező: Veiczi János
Forgatókönyv: Veiczi János
Operatőr: Karl Plintzner
Schnitt: Christel Ehrlich
Zene: Günter Hauk
Gyártás: DEFA-Studio
Szereplők: Alfred Müller, Helmut Schreiber, Ivan Palec, Hans Lucke, Werner Lierck, Eva-Maria Hagen, Peter Marx és mások

Hansen fedett NDK-ügynökként dolgozik Würzburgban, az amerikai hadsereg gazdasági vállalatnak álcázott hírszerző központjában. Már több amerikai kémet lebuktatott, s felettese szigorú intézkedéseket vezet be, hogy kiderüljön: kitől szivárognak ki az információk. Hansen is mindinkább a látókörébe kerül, az ügynök azonban még a hazugságvizsgáló készülék próbáját is bravúrosan állja. Így még marad ideje arra, hogy megkaparintson egy nagy horderejű titkos dokumentumot, amely az NDK elleni invázió terveit tartalmazza.

Az NDK lerohanásának állítólagos nyugati terve egyike volt az ürügyeknek, amelyekkel a fal építését indokolták. A holokauszt-túlélő Veiczi János filmje, amelyet 1963 júliusában mutattak be, és a kelet-német mozikban nagy sikert aratott, ehhez az (egyébként soha nem bizonyított) vádhoz szolgáltatta az ideológiával átitatott, ugyanakkor lebilincselően izgalmas mozgóképes illusztrációt. Stílusában, hangvételében és tempójában nemcsak a „békeügynök” Hansen alakja, de az egész cselekmény is nyilvánvalóan nyugati mintákra támaszkodott.

Spotkanie ze szpiegiem
A köm nyomában

lengyel, 1964, 105 perc
Rendező: Jan Batory
Forgatókönyv: Anatol Leszczynski
Operatőr: Antoni Wojtowicz
Zene: Marek Sart
Gyártás: Syrena
Szereplők: Ignacy Machowski, Beata Tyszkiewicz, Stanislaw Mikulski, Zbigniew Zapasiewicz, Katarzyna Laniewska, Jerzy Walczak és mások

A film nyitójelenetében a nyílt tengert látjuk, egy felbukkanó tengeralattjárót és a fedélzetén folyó lázas előkészületeket… Majd egy titokzatos férfi léghajóval hatol be Lengyelország légterébe. Alighogy földet ér, hidegvérrel végez leszállásának első tanújával. A lengyel biztonsági szervek azonban már rég észlelték a behatolást, és legjobb ügynökeiket mozgósítják – kezdődhet a hajtóvadászat. A kém folytatja útját, ám egyre jobban szorul körülötte a hurok, mert a leleményes elhárítás a legmodernebb technológiával is magabiztosan bánik, és lépésről lépésre dekódolja a behatoló terveit.

A fekete-fehér film éles kontrasztjaival mintha csak a jó és a gonosz, a haza és az ellenség ellentétes pozícióját akarná hangsúlyozni. A Találkozás egy kémmel mesterien filmre vitt cselekményével mindvégig izgalomban tartja nézőit, s a feszültség lélegzetelállító fináléban, egy bravúros autós üldözésben csúcsosodik ki. Jan Batory számos zsánerfilmet készített, és gyerekfilmek rendezőjeként is sikeres volt – ő rendezte egyebek közt A két holdtolvajt az akkor tizenkét éves ikerpár, Lech és Jarosław Kaczyński főszereplésével.

Smyk
Lejtőn

csehszlovák, 1960, 104 perc
Rendező: Zbyněk Brynych
Forgatókönyv: Zbynek Brynych, Pavel Kohout, Jiří Vala
Operatőr: Jan Kališ
Zene: Jirí Sternwald
Gyártás: Filmové studio Barrandov
Szereplők: Jiří Vala, Jirina Svorcová, Jirina Jiraskova, Walter Taub, Ivan Palec, Josef Vinklář, Jarmila Kurandova és mások

Frantisek Král csehszlovák disszidens súlyos autóbalesetet szenved Nyugat-Berlinben. Egy nyugati hírszerző szolgálat lecsap a kínálkozó alkalomra, új identitással látja el a részleges amnéziában szenvedő Krált, és intenzív felkészítésben részesíti, hogy kémként vethesse be. Prágából kell egy mikrofilmet megszereznie. Bohócnak álcázva, egy nyugat-német cirkusszal hamarosan vendégszereplésre utazik Prágába. Minden terv szerint halad, csak egyvalamivel nem számolt Frantisek: szülővárosa korántsem azt a vigasztalan és nyomorúságos képet nyújtja, amelyet belesulykoltak – ellenkezőleg. Mikor találkozik családtagjaival, rádöbben, hogy ármány áldozata lett.

Zbyněk Brynych rendező és Pavel Kohout forgatókönyvíró lélektanilag sűrű ügynökfilmet készített, amelyhez az NSZK és Csehszlovákia közötti tranzitforgalom szolgáltatja a hátteret – a film készítői 1968 után maguk is e feszültségekkel teli térbe kényszerültek. Pavel Kohoutot a prágai tavasz szószólójaként 1979-ben kiutasították hazájából, s ma Ausztriában él elismert publicistaként, Zbyněk Brynych pedig 1969 után az NSZK-ban forgatta filmjeinek javarészét.

Les Barbouzes
A nagy kémügy

francia/olasz, 1964, 109 perc
Rendező: Georges Lautner
Forgatókönyv: Albert Simonin, Michel Audiard
Operatőr: Maurice Fellous
Schnitt: Michelle David
Zene: Michel Magne
Gyártás: Gaumont / Corona Cinematografica
Szereplők: Lino Ventura, Francis Blanche, Bernard Blier, Mireille Darc, Jess Hahn, André Weber és mások

Amikor a világ egyik legfontosabb fegyvergyárosa meghal, Francis Lagneau francia ügynököt bízzák meg, hogy látogassa meg a csinos özvegyet, és csalja ki tőle féltett örökségét, a tömegpusztító fegyverek szabadalmát. Az ötlet azonban nemcsak a franciáknak jutott eszébe: alighogy Francis megérkezik az özvegy kastélyába, egy svájci, egy német és egy orosz kollégába botlik, akik hozzá hasonlóan hamis ürügyekkel fészkelik be magukat az özvegyhez. Mikor aztán még az amerikaiak is megjelennek a színen a dollárjaikkal, a kínaiak pedig erőszakos fellépéssel iparkodnak elérni ugyanazt a célt, a káosz teljessé válik.

Georges Lautner komédiája humoros párbeszédekkel és iróniával átitatott cselekménnyel parodizálja az ügynökfilm műfaját. A kiváló szereplőkkel forgatott film abszurddá fokozza a bevett sémákat, és így fogalmazza meg az európai kettéosztottság szellemesen gúnyos kommentárját: az özvegy kastélya egyfajta mikrokozmoszként működik, ahol a négy égtáj hírszerző szolgálatai kölcsönösen gáncsolják egymást, ahelyett hogy összefognának.

The spy who came in from the cold

A kém, aki bejött a hidegről

GB, 1965, 112 perc
Rendező: Martin Ritt
Forgatókönyv: Paul Dehn, Guy Trosper, John le Carré regénye nyomán
Operatőr: Oswald Morris
Zene: Sol Kaplan
Gyártás: Salem Films
Szereplők: Richard Burton, Claire Bloom, Oskar Werner, Sam Wanamaker, George Voskovec, Rupert Davies, Cyril Cusack, Peter van Eyck, Michael Hordern, Robert Hardy, Bernard Lee és mások

Alec Leamas évek óta irányítja a brit ügynökök nyugat-berlini és kelet-németországi bevetéseit. A kelet-német hírszerzésnek egy nap látványos csapást sikerül mérnie az ellenségre: egyik napról a másikra szétverik a britek NDK-ba telepített ügynökhálózatát. A britek ekkor úgy döntenek, hogy megrendezik Leamas társadalmi lecsúszását, azt remélve, hogy csalétekként érdekessé válhat a másik fél számára. A trükk bejön, Leamas és kedvese, Nan Perry számára a valóság és látszat közti bonyolult játék veszi kezdetét, s a két front között egyre több veszély leselkedik életükre.

A film John le Carré harmadik regényén alapszik – az író korábban maga is a brit hírszerzés munkatársa volt –, és példamutatóan rugaszkodik el az ügynökfilm nyugati műfajától, amely jelenetezés, cselekmény és figurák tekintetében mindig közelebb állt a kalandfilmhez, mint a drámához. Martin Ritt filmje a kémek világának másik oldalát mutatta be: a piszkos politikai manőverek kiégett, kiábrándult bábjait sötét látszatharcokba vezénylik, amelyekből nem kerülhetnek ki győztesen.

Die 1000 Augen des Dr. Mabuse

Dr. Mabuse ezer szeme

NSZK/olasz/francia, 1960, 103 perc
Rendező: Fritz Lang
Forgatókönyv: Fritz Lang, Heinz Oskar Wuttig, nach Motiven und Figuren von Norbert Jacques
Operatőr: Karl Löb
Zene: Bert Grund
Gyártás: CCC Filmkunst, Berlin / C.E.I. Incom, Rom / Critérion Film S.A., Paris
Szereplők: Dawn Addams, Peter van Eyck, Wolfgang Preiss, Gert Fröbe, Werner Peters, Howard Vernon, Reinhard Kolldehoff és mások

Fritz Lang utolsó filmjében még egyszer életre keltette a figurát, amellyel az 1930-as években ünnepelte nagy sikereit. 1960-ban az első filmesek egyikeként jósolta meg a vizuális ellenőrzésben rejlő hatalmi potenciált. A film javarésze egy nácik által épített szállodában játszódik, amelyet Dr. Mabuse optikai megfigyelő eszközökkel szerelt fel. A szálloda lakóit azonban nemcsak ő figyeli meg, a mit sem sejtő vendégek maguk is folyamatosan ellenőrzik és megfigyelik egymást: Mistelzweig, a biztosítóügynök mindenki után szimatol, a milliomos Travors Marionra vet oltalmazó szemet, aki meg a milliomost lesi meg, Marionnak viszont a felügyelő követi minden lépését.

A film röviddel a berlini fal építése előtt készült, és a paranoid világhelyzet kiélezett megfogalmazásával a hidegháború információs tébolyára reagált – mellesleg pedig egy új műfaj megteremtéséhez is hozzájárult: Mabuse hatalomvágya az emberi bűnök filmre vitelének olyan új kvalitását testesítette meg, amelyet az ügynökfilmek európai történetében később Dr. No, Blofeld vagy Dr. Fu Man Chu vitt tovább.

Nyama nishto po-hubavo ot loshoto vreme
Nincs jobb a rossz időnél

bolgár, 1971, 129 perc
Rendező: Metodi Andonov
Forgatókönyv: Bogumil Raynov
Operatőr: Dimo Kolarov
Zene: Boris Karadimchev
Gyártás: Boyana Film
Szereplők: Georgi Georgiev-Getz, Elena Daynova, Kosta Tsonev, Georgi Partsalev, Stefan Danailov, Naum Shopov és mások

A film egy nyugat-európai nagyvárosban játszódik, amely leginkább Berlinre emlékeztet. Emil Boev bolgár szuperügynök álnéven jelentkezik a Zodiac vállalathoz, amely egy kémhálózat fedezésére szolgál. Boev ideális ügynök – intelligens, elbűvölő és minden lehetséges fegyverrel fel van vértezve. Egy év alatt beférkőzik főnöke, Evans bizalmába, és megpróbálja lebuktatni a kémhálózatot. Ebbeli igyekezetében csinős titkárnője, Edit segíti, aki azonban kettős játékot űz.

A Nincs jobb a rossz időnél mindenekelőtt stílusával, dinamikus, szemtelenül frivol, már-már dzsesszes kamerakezelésével nyűgöz le, amely szuggesztíven jeleníti meg a múlt század hatvanas éveit, és a francia újhullám legjobb munkáit idézi. Metodi Andonov kora egyik legnevesebb bolgár filmrendezője. A film Bogomil Raynov novelláján alapszik, aki számos népszerű történetet szőtt Emil Boev alakja köré. A bolgár film fényes csillaga, Georgi Georgiev-Getz meggyőzően alakítja Boev szerepét.

Die vier im Jeep

Négyen a dzsipben

Rendező: Leopold Lindtberg, Elisabeth Montagu

svájci, 1951, f/f, 35mm, 95 perc

Bécsben vagyunk, ahol a II. világháború után a négy szövetséges hatalom ellenőrzése alatt indul újra az élet. Egy amerikai, egy angol, egy francia és egy orosz katona ül abban a dzsipben is, amely egy szökött fogoly keresésére indul a szovjet rendőrség vezényletével. Az amerikai katona pártfogásába venné a fogoly feleségét, orosz kollégája viszont szigorúan ragaszkodik az ukázhoz. Mikor felbukkan a fogoly, a katonák között vita tör ki, végül azonban futni hagyják a párt. A film a hidegháború jellegzetes terméke, és Cannes-ban, ahol 1951-ben mutatták be, a szovjet küldöttség tiltakozását váltotta ki.

A Négyen a dzsipben ritka kivételnek számít az alpesi ország korabeli filmtermésében.

Egy svájci film, amelyben egyetlen svájci színész sem játszik, viszont Svájc egyik legsikeresebb filmrendezője, Leopold Lindtberg rendezte. A forgatókönyvet a sokoldalú Richard Schweizer írta, a film zenéjét Robert Blum szerezte – az ő nevével is gyakran találkozhatunk svájci filmekben –, az operatőr pedig Emil Berna volt.

A film producere, Lazar Wechsler a svájci filmgyártás egyik legfontosabb alakja.

A filmet Grazban és Bécsben forgatták, és valós eseményeken alapszik. A II.világháború után a megszálló hatalmak négy szektorra osztották Bécset. Ez alól csak a belváros képezett kivételt, amelyet közösen irányítottak a négyek.

A közös katonai járőr – az a bizonyos „négy ember a dzsipben“ – a függetlenség visszanyeréséig, 1955-ig meghatározó eleme volt az osztrák főváros képének. A dzsip négy utasa, a négy színész a négyféle egyenruhájában és négyféle sipkájában hűen örökítette meg a megszállott Bécs korabeli valóságát. A filmet az akkori Bécs valódi romjai között forgatták, így némiképp dokumentumértékkel is bír, és a bécsi belváros mindennapi életéről vitt hírt a korabeli mozikba.

Richard Schweizer ebbe a háttérbe ágyazta a történetet, amelyben egy orosz hadifogságból megszökött osztrák férfi feleségét keresik az oroszok. A négy megszálló hatalom képviselői –William Long őrmester (Ralph Meeker), Vaszilij Vorosenko őrmester (Joseph „Yossi” Yadin), Harry Stuart őrmester (Michael Medwin), és Marcel Pasture őrmester (Paul Dinan) – nem tudnak egyezségre jutni, hogy segítsenek-e a nőnek, és ha igen, hogyan. Végül a négyes orosz tagja is hajlandó szemet hunyni. Leopold Lindtberg és Richard Schweizer ezzel a történettel fejezte ki meggyőződését, hogy igenis lehetséges a párbeszéd kelet és nyugat között.

A filmet az 1951-es Berlini Filmfesztiválon Arany Medve-díjjal tüntették ki. A film női főszereplőjét, Viveca Lindforst szintén Arany Medvével díjazták.

Der dritte Mann

A harmadik ember

GB, 1949, 100 perc

Rendező: Carol Reed

Szereplők: Joseph Cotten, Orson Welles, Alida Valli, Trevor Howard, Paul Hörbiger

Három ember egymásba fonódó sorsa köré szövődik a cselekmény: egyikük a lelkiismeretlen és semmilyen erőszaktól vissza nem riadó penicillincsempész és háborús üzér, Harry Lime (Orson Welles), aki ugyan csibészesen elbűvölő alak, módszereiben azonban „a világot irányító urak“ cinikus szemléletével azonosul; a másik Harry naiv, végsősoron azonban „jólelkű“ barátja, Holly Martins (Joseph Cotten), aki olcsó kaland- és westernregények írásából él, és szerencselovagnak jött Bécsbe, “mert itt lehet kezdeni valamit”, a harmadik pedig a cseh menekült lány, Anna Schmidt (Alida Valli), aki az egyik férfi számára hű szerető, a másiknak imádott bálvány, és nemcsak a kíméletlen orosz hazatelepítési politikának, de Harry bűnös opportunizmusának is áldozatává válik.

Holly Martins Bécsbe érkezve értesül barátja váratlan haláláról és arról, hogy Harry gyanús feketepiaci üzletekbe keveredett. Nem hagyhatja annyiban a dolgot: ki kell derítenie, hogy miért halt meg Harry, és helyre kell állítania barátja becsületét. Megismerkedik Harry szeretőjével, Anna Schmidttel, aztán Harry állítólag legjobb barátjával, a szélhámos Kurtz báróval (Ernst Deutsch), egy kétes román alakkal, Popescuval (Siegfried Breuer) és Harry titokzatos orvosával, Dr. Winkellel (Erich Ponto), akiknek valamilyen módon mind közük van az egyre rejtélyesebbnek tűnő balesethez. Harry házmestere (Paul Hörbiger) még egy „harmadik“ embert is látott a baleset színhelyén, de az arcát nem tudta felismerni. Lehet, hogy ő volt Harry gyilkosa? Az állítólagos halott közben vidáman él: az orosz megszállók oltalmát élvezve – akiknek elárulja szeretőjét – és a brit rendőrség hatótávolságán kívül folytatja halálos üzelmeit. A bécsi csatornák föld alatti labirintusában akadály nélkül közlekedik. Végül egy éjszakai ablak fénye árulja el, és Calloway őrnagynak (Trevor Howard) rá kell jönnie, hogy Harry helyett valaki mást temetett el. Holly Martins az óriáskerék szellős magasában szembesül barátjával, s a súlyos emberi konfliktusból személyes boldogságának feláldozásával találja meg a kivezető utat. Harry sorsa a bécsi csatornákban pecsételődik meg.

Fotó Háber

fekete-fehér, magyar krimi, 98 perc, 1963

rendező: Várkonyi Zoltán

forgatókönyvíró: Szemes Marianne, Radványi Dezső, Erdődy János

zeneszerző: Hidas Frigyes

operatőr: Hildebrand István

látványtervező: Duba László

vágó: Kerényi Zoltán

szereplők:

Latinovits Zoltán (Csíky Gábor)

Ruttkai Éva (Anni)

Csákányi László (Schmidt)

Szakáts Miklós (Háber)

Csíky Gábor öt év után szabadul a börtönből. Alighogy friss levegőt szimatol, megfogadja fogolytársa tippjét, és jelentkezik Hábernél, a fényképésznél. A belvárosi üzlet látszólag jól menő fotográfiai műterem, valójában azonban egy kémhálózat kulcsfontosságú fiókja. Csíky hamar elnyeri Háber bizalmát, így bevetésre kerül a hálózat addigi legveszélyesebb megbizatásában, az R-100-as akcióban, amelynek egy nemzetgazdaságilag fontos találmány megkaparintása a célja. Az akció ugyan sikerrel jár, Csíky azonban lelő egy rendőrt. Mikor aztán az átadásnál még a mikrofilmeket is elcserélik, a szervezet gyanakodni kezd: lehet, hogy Háber boltjából valaki köp?

Várkonyi Zoltán, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar filmrendezője és színésze a Fotó Háberrel olyan kémfilmet készített, amely dramaturgiáját és formai eszközeit tekintve egyértelműen a krimi műfajához kötődik. A film visszafogott ideológiai utalásaival és már-már egyetemes zsánerfelfogásával, no meg kiváló operatőri munkájával a Vasfüggöny mindkét oldalán könnyedén szolgálta ki közönségét.