Másnaposok 3. poszterMindenki a nagy meglepetésre kíváncsi. Todd Phillips, a Másnaposok-filmek rendezője, és a forgatókönyvíró Craig Mazin is többször nyilatkozta már, hogy a Másnaposok 3. (12E) szinkronizált előzetes (Hangover Part III, hazai bemutató: május 30.) más lesz, mint az előző részek. A gátlástalan, „bármi, bármikor megtörténhet” hangulat marad, de a főszereplők ezúttal alig isznak, nem rúgnak be és nem veszítik el az emlékezetüket. Las Vegasba visszatérnek ugyan, de a történet jókora része Mexikóban, Tijuanában valamint a Mojave sivatagban és Los Angelesben játszódik. És nemcsak a Farkasfalka állandó tagjai, Phil (Bradley Cooper), Alan (Zach Galifianakis), Stu (Ed Helms) tér vissza, hanem velük az a figura is, aki az első rész egy feledhetetlen jelenetében meztelenül ugrott elő egy csomagtartóból: a Mr. Chow-t alakító Ken Jeong. A koreai férfi eredetileg orvos volt, majd stand-up komédiás lett – és innen már csak egy nagy ugrás kellett ahhoz, hogy a film is felfedezze.

– Én olyan vagyok a Másnaposok-ban, mint a motkány a Jégkorszak-ban – nyilatkozta Jeong. – Az első részben csak négy napot forgattam, de az emberek szerették, úgyhogy a 2.-ra már nagyobb szerepet írtak nekem. És mert azután is sokan idézgették az én poénjaimat, most, a 3. rész készítésénél néha már úgy éreztem, én vagyok a főszereplő. Életem legboldogabb időszaka volt a forgatás!

IC Press