ELSŐ LÉPCSŐ: A MEGFERTŐZŐDÉS
„A démoni jelenlét három lépcsője: a megfertőződés, melynek során az áldozat hideglelést, idegen jelenlétet tapasztal, és bizonytalan eredetű nyomokat talál házában. Ezt követi az elnyomás, melynek stádiumában az áldozat különböző jellegű támadások célpontjává válik, és többé nem ura az otthonában zajló eseményeknek. A harmadik fokozat a megszállottság…” ED WARREN
A valóság meghökkentőbb lehet minden fikciónál. Nem az emberi képzelet szüli, az élet írja a leghajmeresztőbb históriákat. Jól tudta ezt Ed Warren parakutató és látnok felesége, Lorraine is, aki pályája során sok ezer természetfölötti, illetve annak tűnő jelenséget vizsgált meg, még jóval azelőtt, hogy a parapszichológia és az ezotéria népszerűvé vált volna. Számos ördögűzést, szellemirtást vittek végbe, és félévszázados munkájuk során a démonológia világhírű szakértőivé lettek. Bár a házaspár neve az amityville-i kísértetjárással vált ismertté, Ed és Lorraine korábban már találkozott egy még rettenetesebb és bonyolultabb esettel, melynek során nem csupán emberi szellemekkel kellett szembeszállnia.
A Démonok között direktora, James Wan már a film ötletének felmerülte előtt figyelemmel kísérte Warrenék munkásságát. „Lenyűgözött és tisztelettel töltött el a bátorságuk. Nemcsak azért tisztelem őket, mert mertek szembenézni az ismeretlen erőkkel, hanem azért is, mert mertek szembehaladni a tudománnyal. Szembeszegültek a vaskalapos fizikának, méghozzá annak eszközeit használva kutatásaikhoz. Úttörők voltak, akiket nem ritkán sarlatánsággal vádoltak meg, és megvetettek a hagyományos tudományok képviselői. A ma használt és a filmekből jól ismert technikai eszközöket ők alkalmazták elsőként a szellemek és paranormális jelenségek lokalizálásához. Az általuk vizsgált esetekből számtalan regény, illetve film készült. Nem ez az első kísértetház-horror, amely Warrenék valamely esetét dolgozza fel, de az első olyan történet, amelynek Warrenék legalább olyan fontos szereplői, mint a kísértetek által megszállt házat lakó család tagjai.”
1970-ben Carolyn és Roger Perron, egy középosztálybeli házaspár házat vásárol a Rhode Island-i Harrisville külterületén. A magányosan álló régi családi ház, melyet egykor farmerek laktak, békés szigetnek, ideális otthonnak tűnik az ötgyermekes család számára. Ám a ház minden, csak nem békés sziget, és ezt a család már az első napokban megtapasztalja. Egyre sötétebb jelek tűnnek fel a házban és napról-napra különböző vészjósló események történnek, és a csapássorozat hatására a családtagokon úrrá lesz a pánik. Miután valamennyien egy megnevezhetetlen eredetű, fokozódó veszélyt érzékelnek, és erre sehogy sem találnak racionális magyarázatot, felveszik a kapcsolatot a híres szellemvadász-házaspárral. Amikor Ed és Lorraine találkoznak velük, a házaspár szinte azonnal látja: a házban valóságos háború zajlik; háború, amelybe egyszer s mindenkorra ők is bevonódtak. Csakhamar az is világossá válik számukra, hogy ez a csata lesz pályájuk legnagyobb és legveszedelmesebb kihívása, és a tét ezúttal nagyobb a szokásosnál: nemcsak az a kérdés, tudnak-e segíteni azoknak, akik szenvedésükben hozzájuk fordultak, hanem hogy vajon túlélik-e ezt az esetet ők maguk is.
A nagy szellemvadász szerepében Patrick Wilsont láthatjuk, aki örömmel fogadta, hogy megformálhat egy valóságban is létezett személyt. „A 2006-ban elhunyt Ed Warren egész életében olyasmit kutatott – mondja a színész –, ami meghaladja a legtöbb ember értelmét. Folyamatos veszélynek tette ki magát azért, hogy segítsen másokon. Pedig ha valaki, ő aztán tudta, hogy az, ami klienseivel megesett, bárkivel megtörténhet. Kivált valakivel, aki örökösen provokálja a túlvilági erőket.”
Vera Farmiga alakítja Ed Warren szeretett feleségét és őt mindenben támogató munkatársát, a látnoki képességekkel rendelkező Lorraine-t. „Életünk történetei utazások, amelyekre nem mindig magunk váltunk jegyet – mondja a színésznő. – Egyszer csak a kezünkbe nyomják az útlevelet, és mi már indulunk is. Hajt minket a sors, a vérünk vagy valamely küldetés tudata… Fel kell fedeznünk a világot. Számomra nagy utazás volt ez a szerep, rengeteg felfedezést tettem általa. Még akkor is, ha olykor jéggé dermedtem a rémülettől, a végére kellett járnom, mit érezhetett Lorraine, amikor elébe ment a veszélyeknek, és Perronék mellé állt.”
Peter Safran producer szerint Warrenék nem csupán a Perron-lányokat, de a saját életüket is menteni igyekeztek, amikor elvállalták az ügyet. „Mindaz, amin keresztülmentek ezekkel a lányokkal, megalapozta a Warren házaspár jövőjét – véli a producer. – E nélkül az eset nélkül nem lett volna Amityville, sőt ma már talán nem is tudnánk róluk. Igazán át tudtam élni a gyötrelmüket, mert nekem is van egy lányom, akinek a biztonságáért a világon bármire képes lennék.”
Perronék azért költöztek vidékre öt lányukkal, hogy biztonságos környezetben nevelhessék fel a gyermekeket. Álmukban sem gondolták volna, hogy a lehető legrosszabb házat választották otthonul. Roger és Carolyn Perron (Ron Livingston és Lili Taylor) élete e döntéssel örökre megváltozott. „Menekültek a város zajától, de a magány nem az áhított békét hozta el számukra – magyarázza Livingston –, hanem megismertette őket a rettegéssel. Új életet akartak kezdeni, de talán a végzetnek elébe mentek… Harrisville-ben rádöbbentek, mit is jelent a kifejezés, isten háta mögött.”
„Jómagam kissé szkeptikus vagyok a spiritualitást illetően – teszi hozzá Taylor –, mégis el kell gondolkodnom rajta, hogy néhány különös esemény, amelyben részem volt, és amelyre nem tudok kielégítő magyarázatot adni, vajon nem természetfölötti eredetű-e. Be kell valljam, hogy az ördögűzésekről készült felvételek, amiket az előkészületek során bemutattak nekünk, döbbenetesen valóságosak és meggyőzőek voltak… és persze iszonytató félelmetesek.”
„Ha más nem, hát gyerekkorából, de mindenki ismeri a félelmet, hogy tán megbújik valaki vagy valami a padláson, az ágy alatt, a vécécsészében – mondja Rob Cowan producer –, így nem nehéz átérezni a szereplők rettegését. Az a tény, hogy a film megtörtént eseményeket dolgoz fel, megsokszorozza a nézők félelmét. Divatos dolog hangsúlyozni, hogy a sztori a valóságból merítkezett, holott ez bizony kétélű fegyver: a hiszékenyeket még hiszékenyebbé, de a kétkedőket is szkeptikusabbá teszi.”
Chad Hayes és Carey W. Hayes forgatókönyvíró tartogattak még néhány fegyvert a tarsolyukban, és nem szokványos kísértetház-históriát vetettek papírra. Egyedülálló módon két, egymástól nagyon különböző házaspár szemszögén keresztül mutatják be a Harrisville-ben történteket. „Warrenék mélyen hívő katolikusok, és köztiszteletben álló démonűzők – magyarázza Chad Hayes. – Perronék ezzel szemben ateisták, akik nem hisznek a természetfölöttiben… mindaddig, míg sötét erők célpontjává nem válnak. Ekkor azonban minden megváltozik. Így vagy úgy, de mindenkinek változnia, fejlődnie kell. Ha az ember magától nem hajlandó változni, gyakran a körülmények kényszerítik rá.”
„Az idegenből jött család akaratán kívül belép néhány láthatatlan és borzalmas teremtmény, nem emberi lény felségterületére – teszi hozzá Carey Hayes. – Iszonytató hajsza veszi kezdetét, melynek szinte kétségtelen a kimenetele…”
Az előkészületi munkák során Wan és a Hayes testvérek Warrenék mintegy négyezer esetét tanulmányozták. „Borzasztó izgalmas volt az alapanyag – emlékszik vissza Wan –, éreztem, hogy valami rendkívülit alkothatunk belőle. A téma megfogott és nem engedett bennünket, a megszállottjává váltunk. Úgy határoztunk, hogy amennyire csak lehet, hűek maradunk a Perron család történetéhez, ugyanakkor a hatást növelendő bevettünk néhány olyan jelenséget és eseményt is a forgatókönyvbe, amely nem velük, hanem Warrenék más klienseivel történt meg. A legautentikusabb forrásból merítetve felhasználtuk Perronék visszaemlékezéseit is. Törekedtünk rá, hogy a Démonok között ne csupán egy játékfilm, de főhajtás legyen mindkét család előtt.”
Lorraine Warren, dacára, hogy a film forgatása idején nyolcvanas éveinek derekán járt, pontosan emlékezett a kísértetek lakta ház minden egyes szegletére. „Amikor először átléptem az épület küszöbét, nyomban éreztem azt a bizonyos jelenlétet – emlékszik vissza az idős asszony. – Nem felejtem el az érzést, amely hirtelen elöntött… mintha egyszerre elfáradt volna minden tagom, és a szívembe komor bánat költözött volna. Tudom, hogy ez azért volt, mert a lénynek, amely a házban tartózkodott, energiára volt szüksége a manifesztálódáshoz, s ezt az energiát egyedül az élőktől nyerhette. Hátborzongató érzés volt ott tartózkodni. Minden normális embert arra késztet ez az érzés, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elhagyja az ilyen helyeket. Jamesnek sikerült nagyon hasonló atmoszférát teremtenie. Amikor beléptem a díszletek közé, újra elnehezedett a szívem, akárcsak egykor, Perronék házában.”
Hayesék Lorraine Warrennel telefonon folytatott rendszeres beszélgetéseit nem egyszer különös hangok és zörejek kísérték, és a forgatókönyvíróknak többször is olyan érzésük volt, mintha „volna még valaki a vonalban”. Különös volt az is, hogy napjainkban, amikor nyilvánvaló ok nélkül ez ritkán történik meg, megszakadt a vonal a beszélgetések közepette. A szerzőpáros egyik tagja meg is kérdezte az idős hölgyet, hogy gyakran megesik-e vele ilyesmi. „Ó, hát persze, drágám – hangzott a válasz –, hisz tudod, fény és sötétség, ezek állandó harcban állnak egymással!” Egy másik alkalommal pedig azt mondta: „A sötét oldalt kutatjuk, és az bizony nagyon nem akarja győzelemre engedni a jót. Én nem azon csodálkozom, hogy megszakad a telefonvonal, inkább azon, hogy a sötétség erői nem okoznak több zavart.”
Roger Perron és lányai ugyancsak ellátogatták a forgatásra. Andrea, a legidősebb lány szerint „Jamesnek és csapatának sikerült olyan házat felépítenie, amely félelmetesen hasonlít az eredetihez. Ahogy beléptem a stúdióba, egyszerre emlékképek raja rohant meg. Nem mondhatnám, hogy kellemesek. Édesanyám nem jött el, mert ő minden erejével igyekszik megakadályozni, hogy akár csak egy pillanat erejéig is megérintse a szele annak a rettenetnek, amit egykor átélt. Soha nem látogatott el a farmra sem.”
Bár távol maradt a forgatástól, Carolyn Perronnak mégsem sikerült teljesen kimaradnia a „szellemidézésből”. Egy délután családja épp a forgatási helyszínen tartózkodott Észak-Karolinában, amikor hátborzongató, jeges légáramlat lengte körül őket. A környékbeli fák levelei meg sem rezzentek. Ugyanebben az időben, mérföldekkel odébb, Atlantában Carolyn ugyanazt a jelenlét-érzést tapasztalta meg, amit harminc évvel korábban a démonoktól megszállt házban. A rettenettől a nő elvesztette egyensúlyát, elesett, majd sérüléseivel kórházba szállították. Messze onnét, alig valamivel ezután a filmes stáb szállodájában megszólalt a sziréna, és téves tűzriadó miatt kiürítették az épületet.
A film készítői bizonyosak voltak abban, hogy mindezek az események nem pusztán a véletlennek tudhatók be. A forgatást elejétől a végéig különös jelenségek kísérték. Wan például egy ízben késő éjjel el akarta küldeni a forgatókönyv egyik változatát e-mailben, amikor kiskutyája morogni kezdett. Az állat az irodahelyiség egyik teljesen üres sarkát morogta kitartóan, fel-felnyüszítve. „Nem volt ott semmi, még egy szemétkosár sem – meséli a rendező –, ám hiába csitítottam, csak nem hagyta abba a morgást. Szimatolni kezdett körbe-körbe, aztán, mint lett volna ott valami, marcangolni kezdte a levegőt. Tépte, harapta a semmit. Borzalmas látvány volt. Soha korábban nem csinált ilyet, és én akkor bizony remegni kezdtem a félelemtől… Világossá vált számomra, hogy menthetetlenül bevonódtam a sztoriba, testileg-lelkileg, és hogy ez a munkám minden korábbinál nagyobb hatást gyakorol rám. Bár mindig is tiszteltem a történet létező szereplőit, és egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy úgy élték meg a történéseket, ahogyan azt elbeszélték, saját magam soha korábban nem tapasztaltam paranormális jelenségeket. Nem, míg bele nem vágtunk ebbe a filmbe.”
MÁSODIK LÉPCSŐ: AZ ELNYOMÁS
„Valami iszonyatos dolog történik a házamban.
Mind az öt lányom halálra van rémülve…”
CAROLYN PERRON
Eleinte úgy tűnik, hogy a Perronék házában beköltözésük napjától tapasztalható furcsa és szerencsétlen események nem kapcsolódnak egymáshoz. Idővel azonban Carolyn Perron rájön, hogy a családját sújtó csapássorozat nem puszta véletlenek láncolata, hanem ellenséges, démoni erők kitartó munkájának következménye. Ez idő tájt Ed Warren, a paranormális jelenségek kutatója médium feleségével előadást tart a közeli egyetemen. Carolyn némi vívódás után megkeresi a házaspárt, és segítséget kér tőlük. Ezt követően a zavaró jelenségek nappal sem szűnő zaklatássá, folytonos ostrommá fokozódnak, a végsőkig elkeserítve és halállá rémítve Perronékat. Amint belépnek a házba, Warrenék számára rögtön világossá válik, hogy a ház lakói pokoli erők zsarnoki hatalmába kerültek, és ez alól már akkor sem menekülhetnének, ha hanyatt-homlok hagynák el új otthonukat, és a világ másik végére költöznének.
Peter Safran producer szerint egyetlen olvasóját sem hagyta hidegen a forgatókönyv, különösképp, ha az a sötétség óráiban került elolvasásra. „Nem röstellek beszélni erről, hisz nem én vagyok az egyetlen, aki különös és rémisztő dolgokat tapasztalt a forgatókönyv olvasása közben. Amikor először vettem kezembe a vaskos füzetet, késő éjszakába nyúlóan olvastam. Ezt követően, bár amúgy igen jó alvó vagyok, hiába próbáltam elaludni, nem jött álom a szememre. Minthogy a forgatókönyv számtalanszor módosult az előkészületek folyamán, jó néhányszor el kellett olvasnom, ám ha a késő esti órákban vettem a kezembe, bizonyosan álmatlanul forgolódtam reggelig. Hozzászoktam hát, hogy reggel olvassam, így estig szép lassan eloszlott a hatása.”
A Lorraine Warrent alakító Vera Farmiga egyike volt azoknak, akik hasonlóan nehezen szabadultak a forgatókönyv hatása alól. „Gyorsan, rohamtempóban igyekeztem olvasni a könyvet, hogy ne legyen annyira nyomasztó. Ha mégis belemerültem, akkor félni kezdtem, és sötét hangulat lett rajtam úrrá. Soha nem olvastam odahaza, mindig valahol másutt, és mindig nappali fényben.
Még így is történtek velem különös dolgok. Egyszer, amikor kinyitottam a laptopomat, döbbentem láttam, hogy a képernyőt öt hosszú csík barázdálja, pontosan úgy, mintha karmok szántották volna végig. A rémülettől égnek állt a hajam… Máig sem tudom, mi okozhatta a sérülést, mert nem ejtettem le a gépet, és a gyerekeimnek sem szokásuk ugrálni rajta.”
Mielőtt Lorraine-nel személyesen is találkozott volna, Farmiga elolvasott számos okkultizmussal foglalkozó könyvet, és megnézte a Warrenék előadásairól készült felvételeket. A színésznőt lenyűgözte Lorraine munkássága, és az a bölcs nyitottság, hogy bár a nő mindig is hithű katolikus volt, ismereteit a legkülönbözőbb vallásokból merítette. Beszélgetéseket folytatott evangélikus lelki pásztorokkal, rabbikkal, indián törzsfőnökökkel és sámánokkal is. „Lorraine-nek nagyon határozott istenfogalma van, és cselekedetei mozgatórugója katolikus hite – magyarázza Farmiga. – Meg van győződve róla, hogy a látnoki képesség, mellyel már kislányként is rendelkezett, Istentől származik. Lorraine úgy hiszi, ha nem használná ezt az adományt, Isten elvenné tőle. Ez a képesség hivatás számára, föladat, hogy gondoskodjon másokról, segítse azokat, akik valamilyen oknál fogva nem bírnak rátalálni lelkük békére.”
A másik, ami nagyon megfogta Farmigát, Warrenék különleges kapcsolata volt. „Ed és Lorraine dinamikus párost alkotott. Kiegészítették egymást: Lorraine érzékenysége, empátiája és Ed gyors észjárása, éleslátása együtt nagy erőt képviselt, különösen, hogy imádták és megbecsülték egymást. Lelki társak voltak, akiknek közös érdeklődési körük, egyazon szenvedélyük volt: meg akarták fejteni a láthatón túli világból származó energiák titkát.”
Ed Warrent Patrick Wilson alakítja a filmben. „Ed ugyancsak vallásos volt – mondja a színész –, és azon kevesek közé tartozott, akiknek szellemvilággal kapcsolatos tevékenységét az egyház is elismerte. Ed hitt benne, hogy a világ tele van csodálatos teremtményekkel, köztük olyanokkal, akik az átlagember számára láthatatlanok. Abban is hitt ugyanakkor, hogy e lelkek közt akad néhány rendkívül gonosz szellem is, amely évezredek óta bolyong az emberek világában. Egész életében ez utóbbiak ellen harcolt a feleségével együtt, hogy megóvja az embereket. Minthogy Ed őszintén és mélyen hitt e démonok létezésében, arra az időre, amíg elkészült a film, nekem is mélyen hinnem kellett ebben.”
HARMADIK LÉPCSŐ: A MEGSZÁLLOTTSÁG
„Egész biztosan van itt valami…” LORRAINE WARREN
A démoni jelenlét harmadik, végső fázisában a sötét erők teljes egészében hatalmukba kerítik és megszállják áldozatukat. Ezen a szinten az ember már nem ura önmagának, valaki, pontosabban valami mássá válik. Pokolfajzattá.
Annak érdekében, hogy támogatást és segítséget kapjanak az egyháztól, Warrenék hő- és mozgásérzékeny kamerákkal, valamint mikrofonokkal szerelik fel a Perron-házat, remélve, hogy sikerül dokumentálniuk a szellemjárást. Telehordják a házat különféle vallási ereklyével, szobrokkal, keresztekkel és más megszentelt tárggyal, hogy ezek segítségével szálljanak harcba a túlvilági lényekkel. Ekkor már folyamatos a poltergeist tevékenység, és nyilvánvaló, hogy a házat uraló entitás kárt akar okozni. A lámpaizzók megállás nélkül villognak, a ház körül hullanak az állatok, az üres szobában nyikorog a padló, sikolyok hallatszanak a pincéből, a családtagokon sérülésnyomok…
Wan nem csupán az eredetihez hű látvánnyal, hanem rafinált fényképezéstechnikával igyekezett megteremteni a megszállt ház nyomasztó atmoszféráját. Nem akarta a sokak által használt szemcsésítést alkalmazni a hetvenes évek hangulatának megidézéséhez. Azt kérte a filmet fényképező John R. Leonettitől, hogy a retrohatás ne menjen a képminőség rovására. A Démonok között Wan negyedik közös munkája az operatőrrel, aki számtalan lencsét és kamerát tesztelt a rendező által megálmodott képtextúra eléréséhez, majd végül úgy döntött, az Arriflex Arri Alexa nevű népszerű digitális kameráját használja. Az Arri Alexával majdnem olyan képminőséget lehet elérni, mint a hagyományos nyersanyagra forgott filmmel. „Ez a technika szinte eléri a film színmélységét, mélységélességét, színdinamikáját… persze csak szinte. Ennél a munkánál előnyt jelentett ez a szinte: Az Arri Alexa ugyanis annyira fényérzékeny, hogy bizonyos dolgokat rendkívül élesen mutat meg, míg másokat sejtelmes árnyékban, kísérteties homályban tud tartani. A film fényérzékenysége legföljebb 500 ASA, míg az Arri Alexáé 800. A kamerához Leica lencséket választottam, amelyek laposak, és 1.4-es blendenyílásnál rendkívül éles, realisztikus képet képesek produkálni.”
Safran szerint rendező és operatőr fél szavakból is érti egymást, és a köztük lévő összhang nagyban hozzájárul munkáik sikeréhez. „James és John együtt gyönyörű képeket képesek kreálni. Mesterei a hangulatteremtésnek.”
Julie Berghoff látványtervező ugyancsak részt vett Wan korábbi munkáiban. Vele a rendező a következőképp értette meg elképzeléseit a filmről: „Nem látni gyakran borzalmasabb, mint látni. A kevesebb olykor több. Eleinte ne mutassuk meg, mi van ott… mi zörren, mi esik le, mi vonul át a szobán. Éreztessük inkább, úgy erőteljesebb a hatás.”
