Hamarosan két látványos eseményre kerül sor Budapesten, ahol – a Cinema City International (CCI) magyarországi leányvállalatának beruházásával – 23 csúcsminőségű mozi-terem – amelyből az egyik az első három dimenziós mozi – kezdi meg működését.

Az események közül a mozirajongók először az ősz elején lehetnek tanúi egy egyszeri, de nem megismételhetetlen „attrakciónak”, amikor is a három dimenziós – IMAX-rendszerű – mozi két legfontosabb kellékét, a világon egyedülálló technikájú projektort valamint a mintegy fél futballpálya-méretű mozivásznat helyezik el a szintén egyedi kialakítású moziteremben.

A másik esemény – várhatóan október végén vagy november elején – az első magyarországi három dimenziós mozi ünnepélyes megnyitója lesz, amelyet követően folyamatosan részesülhet a páratlan élményben a közönség, hiszen hazánk első IMAX-rendszerű mozija nemcsak a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat bűvöli el, hanem azokat is, akik e képi világon keresztül – egy új oktatási forma részeként – hasznos természettudományos, művészeti, történelmi vagy technológia ismeretekre is szert akarnak tenni.

Az IMAX – az angol Image Maximum rövidítése –, amely magyarra nagyjából úgy fordítható, hogy maximális képhatás, a világ számos pontján a legkeresettebb és legsikeresebb mozi, hiszen három dimenziós látványban részesül a közönség. Ezt kínálja ősz közepétől Budapesten is az I.T. Magyar Cinema Kft., amely – a CCI itthoni leányvállalatéként – az Aréna Plaza Mall bevásárló- és szórakoztató központban teljes mozikomplexumot alakít ki. A 23 modern mozi-teremből, egy IMAX-filmszínház, valamint itthon ugyancsak egyedülállónak számító, öt VIP-mozi-terem is épül. Ezzel „igazodik” ahhoz a létesítménykoncepcióhoz, amely szerint a – fővárosban a Kerepesi út elején épülő – Aréna Plaza Mall Európa egyik legnagyobb bevásárló- és szórakoztató-szabaidő központja lesz, ezen belül a Cinema City Aréna nemcsak a mozikomplexum méreteivel egyedülálló, hanem a kínálatával is.

IMAX mozi, dinoszaurusz

Míg az IMAX-mozi a három dimenziós látvánnyal nyújt napról napra felejthetetlen élményt, addig a VIP-termek olyan összejövetelek színhelyei, amelyekben nagyobb létszámú családok vagy például kisebb baráti társaságok az otthoninál sokkal kényelmesebb körülmények között mozizhatnak, hiszen a vetített film élvezetét kiegészíti, hogy teljeskörű vendéglátásban is részesülnek.

A három dimenziós filmszínház létrehozása újdonság a magyarországi mozipiacon, ám ezzel nemcsak múltját és jelenét, hanem a jövőjét is erősíti a CCI, amely immár egy évtizede van jelen Magyarországon. Először a Csepel Plázában nyitotta meg mozitermeit Cinema City márkanéven a CCI, majd idén év végére – a vidéki nagyvárosokban: megyeszékhelyeken – összesen 13 multiplex létesítménnyel, azokon belül 107moziteremmel várja majd a nézőket.

Az újabb beruházással Budapest fölkerül arra a ma még nem hosszú listára, amelyen a kelet-európai régióban a három dimenziós mozikat jegyzik. E szerint régiónkban a magyar fővárosban lesz a nyolcadik IMAX-rendszerű mozi a Cinema City égisze alatt.

A Cinema City Aréna mozikomplexum méreteiből adódóan egy időben többféle közönségigényt is kielégíthet, hiszen a legújabb filmek egyszerre több moziteremben is láthatók, sőt, egymás melletti teremben vetíthetik ugyanannak a filmnek a magyar szinkron és az eredeti, idegen nyelvű vagy feliratozott változatát. Vizuálisan is páratlan élményt kínál az IMAX-filmszínház, a VIP-termek pedig zártkörű, vendéglátással kiegészített rendezvények – például céges partik, termékbemutatók, családi vagy baráti összejövetelek – magas színvonalú lebonyolítását teszik lehetővé.

A Cinema City Aréna kapui az ősz vége felé megnyílnak a nagyközönség előtt és tartós élményt kínálnak minden nézőnek.

Az Aréna Plaza Mall és a Cinema City Aréna főbb mutatói:

Az Arena PLaza Mall beruházója: Plaza Centers
A Plaza nettó alapterülete: 171.102 négyzetméter

A Cinema City mozikomplexum

  • összterülete: majd 13.000 négyzetméter
  • befogadó képessége: közel 4000 néző
  • ebből az IMAX-filmszínház
  • belmagassága: 18,86 méter
  • a vászon mérete: 24*18 méter
  • befogadó képessége: 400 fő

IMAX méretek

Cinema City logo