Chilei Napok – szenvedély, bor, gasztronómia, kultúra és minden, amit Chiléről tudni szeretnél 

A Chile Wein Import Magyarország a Chilei Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének együttműködésével egy életre szóló kalandra hívja meg a chilei bor, gasztronómia és kultúra iránt érdeklődőket. A Chilei Napok elnevezésű rendezvény egy hónapon keresztül igyekszik bemutatni ennek az izgalmas dél-amerikai országnak a szokásait, kultúráját. A program időzítése sem véletlen, ugyanis Chilében szeptember 18-án ünneplik a szabadság napját, amikor is arra emlékeznek, hogy 1810-ben az ország bejelentette Spanyolországtól való függetlenségét. Chilében ez az első számú nemzeti ünnep. A déli féltekén ez a nyiladozó tavasz időszaka. A nemzeti ünnepen már minden a tavaszról, az életről és együtt töltött időről szól. Ezen a napon a tavaszi díszekbe öltözetett terek az összejövetelek legfontosabb helyszínei. Az emberek kimennek a szabadba, esznek, isznak, és jól érzik magukat.

Ezt a felszabadult hangulatot szeretné átadni a Chile Wein Import Magyarország és a Chilei Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége mindazoknak, akik érdeklődnek Chile iránt, illetve azoknak, akik szeretnének hagyományos chilei ételeket kóstolni, jó borokat inni, latin muzsikát hallgatni vagy szeretnének megismerkedni a chilei filmművészet egy-egy izgalmas alkotásával. A több mint egy hónapig tartó rendezvénysorozat egyik kiemelkedő eseménye mindenképpen az új, 2012-es évjárat chilei borainak bemutatója lesz. Mivel a szüret a déli féltekén már február-április környékén lezajlik, így októberben Magyarországon már kóstolhatóak a legfrissebb évjárat palackba zárt gyümölcsei.

A rendezvénysorozat nyitóeseményén a chilei filmkultúrába nyerhetnek betekintést mindazok, akik szeptember 21-én ellátogatnak a Toldi moziba. Vajon a chilei társadalom problémái hasonlóak a magyarok gondjaihoz, ugyanazok az érzések és gondolatok foglalkoztatják a chileieket, mint európai társaikat? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak mindazok, akik megnézik a Chilei Napok filmkínálatát. Persze a Chile nevével már itthon is összefonódott empanadas és pisco sem hiányozhat a kínálatból a kiváló chilei borok mellől. S, ha már jó hangulatról van szó, akkor a Latin-Amerikára oly jellemző hangulatos latin zene sem hiányozhat a programok közül.

A színes és tartalmas programok egészen október végéig tartanak, amikor is egy különleges borvacsora tesz pontot az izgalmas Chilei Napok rendezvénysorozat végére.

Programok:

Szeptember 21. Nyitórendezvény – Toldi Mozi – Megnyitó, a Chilei Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének köszöntője, filmvetítés (El Regalo), borkóstoló

Szeptember 22. Toldi Mozi – filmvetítés (Machuca, La Nana)

Szeptember 27. Winebar – Borkóstoló élő latin zenével

Október 3. Vinopolisz – Prémium bórkóstoló falatkákkal

Október 4. Borkollégium – Borkóstoló

Október 12. Borkóstoló

Október 18. Winebar –Premier!!! – a 2012-es új évjárat kóstolója

Október 26. Borvacsora, ahol a 2012-es évjárat új borait ételekkel társítva kóstolhatják meg az érdeklődők

Szeptember 28. Trattoria Venezia – Borvacsora

FILMEK

El Regalo

chilei vígjáték – 108 perc, 2008

rendező: Cristián Galaz, Andrea Ugalde

forgatókönyvíró: Cristián Galaz, Andrea Ugalde

operatőr: Soledad Salfate

 

szereplők: 

Delfina Guzmán (Carmen)

Julio Jung (Tito)

Gloria Münchmeyer (Lucy)

Héctor Noguera (Nicolás)

Francisco Rodríguez (Mario)

Jaime Vadell (Pacheco)

Nelson Villagra (Francisco)

a történet:

Francisco, a már régóta özvegy és magányos egyetemi tanár nyugdíjazása napján úgy dönt, hogy véget vet életének. Elhatározása azonban kudarcba fullad, amikor váratlanul megjelenik két régi barátja, Pacheco és Tito, akik meggyőzik arról, hogy csatlakozzon hozzájuk, és kísérje el őket egy nyugdíjasok számára szervezett nyaralásra. Az utazás kezdetén ráadásul váratlanul megjelenik Lucy, Francisco régi szerelme is. A férfi a barátok és a közös élmények hatására szép lassan ráébred, hogy az élet még mindig tartogat számára meglepetéseket és élményeket.

A szereplők meggyőző játéka és a pontosan adagolt vígjátéki és romantikus elemek egyaránt arról tanúskodnak, hogy a nyugdíjas évek alatt is találkozhat az ember kihívásokkal és új élményekkel.

a vetítés időpontja:

szeptember 21. 18:00 – eredeti nyelven, szinkrontolmácsolással

Machuca

chilei életrajzi dráma – 121 perc, 2004

rendező: Andrés Wood

forgatókönyvíró: Eliseo Altunaga, Roberto Brodsky, Mamoun Hassan, Andrés Wood

operatőr: Miguel Joan Littin M.

vágó: Fernando Pardo, Soledad Salfate

szereplők:

Ariel Mateluna (Pedro Machuca)

Matías Quer (Gonzalo Infante)

Manuela Martelli (Silvana)

Ernesto Malbran (McEnroe atya)

Aline Küppenheim (María Luisa Infante)

Federico Luppi (Roberto Ochagavía)

Francisco Reyes (Patricio Infante)

a történet:

Chile a hetvenes évek elején, a szocialista Salvador Allende elnök irányítása alatt, röviddel Augusto Pinochet katonai puccsa előtt: elképesztő szakadék tátong az ország gazdag és szegény rétegei között. McEnroe atya a maga sajátos módján próbál segíteni: jó nevű magániskolájába ösztöndíjjal felvesz egy maroknyi szegény gyereket. Közéjük tartozik Pedro Machuca, egy szegény körülmények között élő takarítónő fia. A bátor, talpraesett kölyök hamarosan összebarátkozik Gonzalóval, akinek gazdag szülei Santiagóban élnek. A két fiú paradox módon úgy tiltakozik a fennálló rendszer ellen, hogy Gonzalo egyre jobban Pedro családjához és környezetéhez kezd el kötődni. A társadalmi különbségekkel és a politikai megosztottsággal kapcsolatos kérdések azonban beszivárognak az iskola falai közé is, és rést ütnek Pedro és Gonzalo barátságán.

A film képi világa, a gyerekszereplők meggyőző játéka és a rendkívüli erővel bíró befejezés a 70-es évek Chiléjének valódi hangulatát és szellemiségét idézi meg.

a vetítés időpontja:

szeptember 22. 20:00 – eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük.

La Nana

chilei filmdráma – 95 perc, 2009

rendező: Sebastián Silva

forgatókönyvíró: Sebastián Silva

operatőr: Sergio Armstrong

szereplők:

Catalina Saavedra (Raquel)

Claudia Celedón (Pilar)

Mariana Loyola (Lucy)

Agustín Silva (Lucas)

Alejandro Goic (Edmundo)

Andrea García-Huidobro (Camila)

Anita Reeves (Sonia)

Delfina Guzmán (nagymama)

a történet:

Raquel 23 éve odaadóan szolgál házvezetőnőként a Valdes családnál: a legnagyobb tisztelettel és hűséggel intézi munkaadói, Pilar és Edmundo ügyeit. Jól megérti magát a család tinédzser fiával, Lucassal, de komoly nézeteltérései vannak a makacs és önfejű lánnyal, Camila-val. Amikor a takarításhoz használt tisztítószerekben lévő vegyi anyagoktól Raquelre egyre sűrűbben tör rá a szédülés és rosszullét, Pilar úgy dönt, hogy az apróbb munkák elvégzésére segítséget vesz fel Raquel mellé. A házvezetőnő ezt személyes sértésnek veszi, és kétségbeesésében mindent megtesz azért, hogy elüldözze az újabb és újabb jelentkezőket – köztük a fiatalabb Lucy-t – annak érdekében, hogy megtartsa állását.

A kézi kamerás felvételnek tűnő képsorok és a színészek játékának kombinációja azt a hatást kelti, mintha a néző nem egy filmet, hanem a valóságban követné a történetet.

díjak, jelölések:

Golden Globe jelölés 2010 – legjobb külföldi film

Sundance Filmfesztivál 2009 – a zsűri különdíja

a vetítés időpontja:

szeptember 22. 18:00 – eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük.