Majdnem rögtön az elején elment a kedve a filmezéstől Charlize Theronnak, első szerepében ugyanis utószinkront alkalmaztak, ami hatalmas sokkot jelentett a fiatal lány számára. A mára méltán elfeledett A kukorica gyermekei 3. című horrorfilmben kapott egy kis szerepet, de annyira kicsit, hogy szövege nem is volt, csak sikoltoznia kellett, aztán a karakter már meg is halt. Mind a sikoly, mind a korai elhalálozás ma is rossz emlékeket idéz fel Charlize-ban. – Anyukámnak eldicsekedtem, hogy megkaptam életem első filmszerepét, aztán már az előzetesnél kiderült, hogy a sikolyomat utószinkronizálták – meséli a színésznő. – Arra kellett gondolnom, hogy jól nézünk ki, még erre sem vagyok elég jó. Ami legalább ennyire kínos volt: ragaszkodtak ahhoz, hogy mindenki a saját fekete ruhájában jöjjön a forgatásra, mert még ruhára sem akartak költeni. Akkoriban egyik napról a másikra éltem, de beruháztam egy gyönyörű fekete Puma cipőbe. Aztán amikor a forgatáson meghaltam, tetőtől talpig leöntöttek művérrel, és ettől persze a vadiúj cipőmnek annyi volt.

            Charlize Theront hamarosan gonosz királynőként láthatjuk viszont a Hófehér és a vadászban, amely a híres Grimm-mese akciódús újraértelmezése.

            (Snow White and the Huntsman –hazai bemutató: 2012. május 31.)