Március 19-én Danny Boyle végre megkönnyebbült. Akkor került sor legújabb, különlegesen csavaros thrillere, a Transz (16E) (Trance, hazai bemutató: június 6.) londoni gálabemutatójára, és úgy tűnik, az Oscar-díjas rendező számára a filmforgatás káosza maga a nyugodt, békés rendezettség. Legalább is a tavaly nyári Olimpia megnyitóünnepségének készítéséhez képest – ugyanis Boyle hozta tető alá a világ legnézettebb olimpiai parádéját is.

Transz_jelenetfoto (3)

– Az ötkarikás játékokat megelőző őrült időszak után jó érzés visszatérni a napi munkához – nyilatkozta Boyle, aki nemrég visszautasította, hogy II. Erzsébet lovaggá üsse. – Jobban élvezem, ha árulás, átverés, cselszövés és társai csak a filmben szerepelnek, nem munka közben kell megküzdenem velük. A Transz új műfaj számomra, pszichológiai trhiller, és nemcsak csinálni volt jó: most, amikor újranéztem, újra nagyon élveztem.

Danny Boyle eredetileg New York-ban forgatta volna a filmet, ám közbejött az olimpiai felkérés: így, miközben nappal a gálaműsoron dolgozott, éjjel, Londonban forgatta a filmet. A főszerepet James McAvoy, Vincent Cassel és Rosario Dawson játssza, a kivételesen ötletes forgatókönyvet pedig a Trainspotting írója, John Hodge jegyzi.

IC Press