Kétszer járt beszédtanárhoz Amerikában Antonio Banderas: először húsz évvel ezelőtt, amikor megérkezett Hollywoodba és egy kukkot sem tudott angolul, másodszor pedig akkor, amikor a Shrek 2-ben megkapta Csizmás, a kandúr szerepét, pontosabban hangját. – Nem volt semmi baj a hangommal, de úgy gondoltam, mivel ebben a macskában egy oroszlán lakozik, legyen mélyebb a hangja – magyarázza a spanyol színész. – Szorgos gyakorlással fél oktávval sikerült levinni, így nagyon macsós lett, mindenki el volt tőle ájulva.

A Shrek-filmekben Csizmás csak mellékszereplő volt, de annyira megkedvelte a közönség, hogy saját produkciót kapott – meg egy barátnőt, akinek Salma Hayek kölcsönzi hangját. Banderasszal ősidők óta nagyon jó barátok, és a Csizmás, a kandúrban végzett közös munka már csak azért is nagy élvezet volt számukra, mert ezúttal nem halálfélelemben dolgoztak. – Amikor a Desperadót forgattuk Salmával, komolyan azt hittük, hogy nem éljük túl – folytatja Banderas. – Folyton felrobbantották körülöttünk a díszleteket, de az igazán gáz az volt, amikor egy szál láncon lógtunk a háztetőről. Ehhez képest a Csizmás szinkronját végigmarháskodtuk a hangstúdióban, soha rosszabb melót!

(Puss in Bootscsütörtöktől a mozikban!)