Ami jó, az is lehet strapás.

– Ez a film egy valóra vált álom számomra, de még soha nem kínlódtam ennyit egy forgatáson. – mondta egy újságírónak Kevin James új vígjátéka, A maflás (12) (Here Comes the Boom, hazai bemutató: november 8.) kapcsán. A pocakos színész a vígjátékban egyszerű középiskolai tanárt alakít, aki úgy gyűjt pénzt eladósodott munkahelyének, hogy ketrecharcosnak áll: csak persze, csöppet sem ért a bunyóhoz, és utálja, ha megpofozzák.

– Komédiás vagyok, és ennek a filmnek az a lényege, hogy akik nézik, nevessenek és szeressék a figurámat, de közben szerettem volna, ha komolyan vesszük, amit csinálunk – magyarázta Adam Sandler állandó játszótársa. – A forgatás előtt nagyon sokat edzettem, profi edzőkkel dolgoztam, és arra is figyelni kezdtem, hogy mit eszem. Szóval: úgy kínoztam magam, mint egy drámai színész.

James azt is elárulta: a forgatókönyvet olvasva még úgy gondolta, sok igazi bunyós lesz majd körülötte, és ő szokásos csetlésével-botlásával fog szórakoztatni. Csakhogy már az első próbafelvételek során kiderült, hogy akkor játszhatja el hitelesen az ügyetlent, ha előtte megügyesedik…

IC Press