Vagy mindenki mindent félreért, vagy Steven Soderbergh össze-vissza beszél. Az elmúlt hetekben – főleg az új, fertőző félelmet terjesztő thrillere, a Fertőzés (Contagion, hazai bemutató: október 13.) bemutatója kapcsán adott interjúkban – a rendező számtalanszor elmondta: nyugdíjba készül vonulni, abbahagyja a filmezést. Az utóbbi napokban viszont újságíróknak már a következő négy-öt filmjéről beszélt.

Zavaros. De Soderbergh egyszerűnek látja.

– Egyedül az a baj, hogy Matt Damon nagyjából úgy tud titkot tartani, mint egy 14 éves kislány – vélte a rendező. – Ő kezdte terjeszteni ezt az egész nyugdíjba vonulást, csak azért, mert amíg a Fertőzés-t forgattuk együtt, egyik este kicsit becsíptem, és marhaságokat mondtam neki. Pedig manapság senki sem mond fel, ha már van egy jó állása.

A kép még így sem tisztul. Mert Soderbergh maga sem cáfolta, hogy áthelyezi a hangsúlyokat az életében.

– Más művészeti ágakkal is meg szeretnék próbálkozni – mondta. – Addig kell az ilyesmit elkezdeni, amíg van lehetőségem rá és még bírom. De ha elfogy a pénzem, rögtön nekifogok a következő Ocean’s filmnek. Vagy a Fertőzés 2.-nek.

Az Ocean’s és a Fertőzés egyformán dúskál a nagy színészekben. Az utóbbiban – melyet alkotója vírusos katasztrófafilmnek nevezett, Matt Damon mellett Kate Winslet, Gwyneth Paltrow, Laurence Fishburne, Jude Law és Marion Cotillard is játszik.

IC Press

A film rajongói oldala: facebook