A Whiplash-sel világhírűvé vált, az Oscar-díj közelébe került színész, Miles Teller most már biztosan beérkezett. A Fantasztikus négyes (Fantastic Four, hazai bemutató: augusztus 13.) főszereplőjeként legalább két-három extranagy költségvetésű filmre van biztos kilátása a következő években: hiszen a nyáron világhódító útra induló, szuperhőscsapatról szóló sci-fi/akciófilm egészen biztosan egy sorozat része. A legújabb pletykák szerint még az is lehet, hogy Reeds Richards (tudós, feltaláló és szuperképességű lény) az X-Men-filmekben is felbukkan majd. De a fiatal színésznek egyelőre egyszerűbb gondjai vannak. Fizikát tanul.

FantasztikusNegyes_jelenetfoto

– Nem tudok úgy eljátszani egy lángész természettudóst, hogy csak gimiből rémlik valami a természettudományokból – panaszkodott a mindent beleadó színészetből már a Whiplash-ben is bizonyító színész. – Biomechanika meg matematika meg ilyenek kellettek. Ahhoz, hogy eljátszhassam Richardsot, alaposan meg akartam érteni, mi van a fejében. A rendezőnk adott néhány „Kvantumfizika kezdőknek” tankönyvet, de az nekem kevés volt. Végül elértem, hogy forgatás közben végig ott volt egy tudományos szakértő, és ha valamit nem értettem, azt elmagyarázta. Szerintem, a dögös látvány meg az akció nem minden: a figurámnak igaznak kell lennie. És tényleg az lett. Rájöttem, hogy komolyan érdekes ez az egész: szóval, a forgatás után is sokat olvasok a témában… úgy teszek, mintha a második részre készülnék.