Már csak egy hónap, és kezdetét veszi a 6. Mozinet Filmnapok. A Cannes-ból érkező legújabb filmszenzációk – köztük Park Chan-Wook (A szobalány), Bruno Dumont (A sors kegyeltjei… meg a többiek), Asghar Farhadi (Az ügyfél) és Alain Guiraudie (Állva maradni) legújabbjai – mellett a most 10. születésnapját ünneplő forgalmazó igazi kuriózummal készül: újra látható lesz első mozifilmjük, a ’70-es évek legendás filmkészítőit bemutató Éjféli moziláz, méghozzá 35mm-es kópiáról!

A Stuart Samuels azonos című könyvén alapuló dokumentumfilm azt a folyamatot tárja fel, hogyan vált néhány már-már vérlázítóan provokatív film szubkulturális jelenségből a fősodor részévé, kitaposva az utat a modern amerikai független filmnek, ahogy azt ma ismerjük.

1970 és 1977 között hat játékfilm – az El topo, az Élőhalottak éjszakája, a The Harder They Come, a Rózsaszín flamingó, a Rocky Horror Picture Show és a Radírfej – kitágította az underground filmezés határait, és hatalmas rajongótábort mondhatott magának. A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, a hazai mozikban pedig eredetileg 2006 novemberétől – a Mozinet első filmbemutatójaként – vetített Éjféli moziláz igazi unikum, hiánypótló dokumentumfilm a filmtörténet egy méltatlanul elfeledett korszakáról, jelenségéről. Az éjszakai mozivetítések sajátos varázsát, és az ezt körülvevő miliőt a mozgalom minden fontosabb szereplőjének – színészek, producerek, írók – megszólaltatásával mutatja be Samuels: a kultikus korszakról többek között John Waters, David Lynch, George A. Romero, és Tim Curry mesél. A film stílszerűen az éjszakai sávban szerepel a Mozinet Filmnapok programjában.

plakat_2

A 6. Mozinet Filmnapok október 28-31-e között idén Cannes-ból hozza el a legfrissebb alkotásokat és a közelmúlt nagy sikereit. A válogatásban hat film hazánkban először, további tíz pedig újra látható lesz a mozivásznakon. Mindegyik filmben közös, hogy a világ legrangosabb filmes mustráján mutatták be őket: a Filmnapok 4 napja alatt az országosan résztvevő 14 art moziban a filmbarátok a kortárs filmművészet legjavában merülhetnek el. Ahogy az előző öt évben, a válogatás most is igen sokszínű: koreai erotikus thriller, finn szerelmi történet, iráni párkapcsolati dráma, belga abszurd vígjáték, amerikai függetlenfilm, izlandi testvérdráma, argentin fekete komédia, illetve francia művészfilm egyaránt megtalálható benne – és természetesen a programból nem hiányozhat a legnagyobb nemzetközi sikert elért magyar film, a Saul fia sem, amely tavaly egy cannes-i Fődíjjal kezdte a diadalútját.

 

A vetítéseket kiegészítik majd a filmekhez szervezett beszélgetések, közönségtalálkozók és egyéb rendezvények, amelyekről hamarosan részletes tájékoztatót küldünk.

plakat

A 6. Mozinet Filmnapok helyszínei

Budapest – Puskin Mozi

Békéscsaba – Center

Debrecen – Apolló mozi

Eger – Kepes Intézet

Győr – Rómer Ház

Kecskemét – Otthon mozi

Miskolc – Művészetek Háza

Nyíregyháza – Krúdy mozi

Pécs – Apolló mozi

Szeged – Belvárosi mozi

Szentendre – p’Art mozi

Székesfehérvár – Barátság mozi

Szombathely – Savaria mozi

Veszprém – Városi Művelődési Ház