A 4-es metró állomásai három szakaszra bontva épülnek meg. A első szakaszon 10 állomás épült, a másodikon 4 további állomás egészít majd ki a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér közötti szakaszt, míg a harmadik körben a két utolsó állomás fog megépülni. A 4-es metró vonalán így összesen kettő mozi érhető el közvetlenül, az Újbuda-Központ és a Keleti Pályaudvar állomásokon.

4-metro-terkep

Az új metró további előnyei, hogy útvonala több csomópontot is érint, melyek közül a legfontosabbak a Kelenföld vasútállomás és a Keleti Pályaudvar. Ezen állomások segítségével a vidékről érkezők is percek alatt el tudnak jutni a budapesti mozik valamelyikébe!

Az Újbuda-központ metró állomáson 13 teremmel rendelkező Cinema City mozihálózat várja a mozinézőket az Alle Bevásárlóközpontban, míg a Keleti Pályaudvartól 5-10 percre található ugyanennek a mozihálózatnak további 17 hagyományos és 5 VIP terme, valamint Magyarország egyetlen IMAX moziterme az Aréna Plázában.

A 4-es metró vonala a fentieken kívül több régi, sajnos ma már nem működő mozit is érint, közülük van, amit már le is bontottak, mi mégis szívesen emlékeztünk vissza első 4-es metrón történt utazásunk során az érintett filmszínházakra:

Az Olimpia Mozi épülete
Az Olimpia Mozi épülete

Bikás Park – Az 1979-ben épült Olimpia Mozi épülete áll itt a Tétényi úti bevásárlóközpont felső szintjén a mai napig, a Kelenföldi Városközpontban. A mozi nevét valószínűleg az 1980-as moszkvai olimpia tiszteletére kapta. A mozi a 90-es évek óta fejezte be működését, de csak 2000. januárjában zárt be, azóta másra használják az épületet.

A Móricz Zsigmond körtéren működött egykor a Bartók mozi. Aprócska mozi volt, amely a Bartók Béla útról nyílt, már az épületbe történő belépéskor érezni lehetett a popcorn illatát. Sajnos a Bartók mozi szintén bezárt a 90-es években.

A Kálvin térhez közeli Vörösmarty Moziban sajnos épp a napokban volt az utolsó vetítés. Aznap teltház volt, de a korábbi üzemelés alatt sajnos nem volt elegendő a bevétel a mozi fenntartásához, így sajnos a Vörösmarty Mozi is a többi kis mozi sorsára jutott.

Budapesti mozik a 2-3-4-es metró vonalakon - térkép.
Budapesti mozik a 2-3-4-es metró vonalakon – térkép.

A jelenleg is működő mozik a 4-es metró vonalán:

Az Újbuda-központ és a Keleti pályaudvar metróállomásokról közvetlenül is elérhető egy-egy mozi, így a 4-es metró minden megállójából max. 15-20 perc alatt eljuthatunk ezek valamelyikébe. Néhány további 4-es metróvonalat érintő mozi:

Bikás park – A 103-as busszal a Mester utcai megállónál találjuk a Lurdy Házat és benne a MiMozink mozihálózat 10 db mozitermét.

mozi_4-es_metro

Újbuda-központ megálló – a metró aluljáróból közvetlenül az Allee Bevásárlóközpontba juthatunk, aminek a második szintjén található a 13 termes mozi.

Móricz Zsigmond körtér megálló – Erről a fontos csomópontról több irányba is egyszerűen, egy átszállással eljuthatunk valamelyik moziba! A 4-6 villamossal több mozit is megközelíthetünk. Pl.: Corvin Mozi: Corvin negyed, Uránia Nemzeti Filmszínház: Blaha Lujza tér, Cinema City Westend (4DX mozi): Nyugati pályaudvar, Cinema City Mammut: Széna tér, stb. A 33-as busszal a Campona Bevásárlóközpontba is el lehet jutni, ehhez a Lépcsős utcánál kell leszállni. Itt szintén Cinema City Mozit találunk, ám ez kb. 40 perces út!

Szent Gellért tér megálló – Innen a 18-as villamossal tudunk eljutni a Széll Kálmán térre, a Cinema City Mammut moziba.

A Fővám térről átszállás nélkül csak a 4-es metróval tudunk moziba menni.

Kálvin tér – átszállás nélkül csak a 4-es metróval tudunk moziba menni.

Rákóczi tér – Innen a 4-6 villamossal a legegyszerűbb a moziba jutás. A villamossal az alábbi mozikhoz juthatunk el könnyedén: Corvin Mozi: Corvin negyed, Uránia Nemzeti Filmszínház: Blaha Lujza tér, Cinema City Westend: Nyugati pályaudvar, Cinema City Mammut: Széna tér, stb.

II. János Pál pápa tér – Innen egy megálló a Blaha Lujza tér, ahonnan kényelmes sétával érhető el az Uránia Mozi.

Keleti pályaudvar – A Keletiből néhány perces sétával közvetlenül elérhető a Cinema City Aréna. A klasszikus és 3D vetítőtermek mellett itt található Magyarország egyetlen IMAX terme is!

4_es_metro_ingyen_wifi

Külön kiemelnénk az új metró Rákóczi téri állomását, ahol a középperonos várakozóhelyen egy nagy kivetítő található, ami egy kicsit a mozit juttatja eszünkbe, legalábbis nekünk, mozinézőknek. ;)

Az új metró építésekor az illetékesek igyekeztek megfelelni a mai kor elvárásainak, ezért a 4-es metró állomásain ingyenes Wi-Fi szolgáltatás érhető el, így várakozáskor is megtekinthetitek a legújabb mozifilmek előzeteseit a mozinezo.hu -n, így már miközben elindultok a moziba, útközben is kiválaszthatjátok, hogy melyik filmet szeretnétek megnézni!

4-es metróval, vagy anélkül, egy biztos: Moziban nézni jó!