Trencsényi Klára dokumentumfilmjének főszereplői olyan tizenévesek, akik szerint a legjobb dolog a világon a Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy között zakatoló Gyermekvasúton szolgálni. A film arra keresi a választ, hogy a mai anyagi és érzelmi nehézségekkel küzdő kamaszok miért találnak menedéket ebben a múlt történelmét hordozó, ám hiánypótlóan szeretetteljes és biztonságot adó intézményben.
A Balatonról feljáró, vasútmániás Gergő, és a tizenegyedik kerületi ikerpár, Viktor és Kármen, nehéz sorsú kiskamaszok. Az ő mindennapjaik követésével egy olyan világba nyerhetünk bepillantást, ahová amúgy nincs bejárásunk: 10-14 éves gyerekek osztják meg velünk örömeiket, gondjaikat, miközben a külső szemlélő csak a fegyelmezetten menetelő kis felnőttet látja bennük, aki vonatot meneszt, jegyet kezel, tiszteleg. Végigkövethetjük, ahogy ezek a gyerekek a felelőségteljes munka és a családi gondok, kamaszkori bájos biztonytalanságok és indulatok között valódi felnőtté érnek.

Remenyvasut
A DokLeipzig Next Masters versenyének zsűrije az Arany Galamb díj átadásakor a következőket mondta:
„A díjat a szépen fényképezett film azért kapta, mert az anakronisztikus utópia bemutatása mellett pontosan ábrázolja a mai magyar valósággal szembesülő két család nehéz életét.”


Eredeti cím: Reményvasút | Műfaj: magyar dokumentumfilm | Rendező: Trencsényi Klára | Játékidő: 89 perc | Zene: Sperling Andor | A film forgalmazója: Éclipse Film Kft. | Hazai mozi bemutató: 2016. március 17. | Korhatár: 12 | Reményvasút IMDb


Reményvasút előzetes

https://youtu.be/zHx62YCNnkw