Jack Jack mozi poszterMester Tamás, Papp Szabi, Ganxsta Zolee és Tóth Tibi nagy fába vágta a fejszéjét. Zenekart alapítottak, és hét hétre összeköltöztek, hogy ez alatt a rövid idő alatt felvegyenek egy nagylemezt, összepróbáljanak egy koncertet, miközben egy stáb követte minden lépésüket, és a munkálatokról zenés filmet forgatott.

A világban és Magyarországon is szinte havonta alakulnak új zenekarok. Hogy miért más mégis a Jack Jack, mint a többi? Miért van eleve sikerre ítélve? Mert négy olyan ember alkotja, akik külön-külön is figyelemreméltó eredményeket értek el a zenei szakmában. Tapasztalatuk és tehetségük garancia arra, hogy együtt sikerült valami igen különlegeset létrehozniuk. Ráadásul a film producere Neményi Ádám, aki olyan sikeres produkciók létrehozásában is közreműködött, mint az SOS szerelem , 9 ½ randi vagy az Egy szoknya, egy nadrág.  Az már csak hab a tortán, hogy a Jack Jack rendezőjeGaller András „Indián”, aki Magyarország egyik legelismertebb videoklip-rendezője, és kívül-belül jól ismeri mind a négy főszereplőt.

A körülmények tehát adottak voltak, de a helyzet mégsem volt könnyű, hiszen számtalan konfliktusforrást rejtett magában. Négy irányító személyiség, négy frontember, négy különböző karakter, akinek együtt kellett dolgoznia. Egyetlen közös pontjuk a zene és a rock&roll szeretete volt, de ez mindannyiuk számára mást jelent. Úgy kellett megszületnie egy lemeznyi dalnak, hogy ez a négy öntörvényű ember a közös munka mellett az élet hétköznapi apróságaiban is alkalmazkodni próbált egymáshoz. Hogy sikerült-e elviselniük egymást, és együtt is beírni magukat a rocktörténelembe?

A 2008. november 12-i  nagykoncerten, és a film bemutatóján kiderül!

Eredeti cím: Jack Jack – Az igazi rocksztár az első próbán meghal | Műfaj: fekete-fehér magyar zenés film | Rendező: Galler András „Indián” | Játékidő: 97 perc | Zene: Ganxsta Zolee, Mester Tamás, Papp Szabolcs, Tóth Tibi | A film forgalmazója: Budapest Film | Hazai mozi bemutató: 2008. november 13. | Főszereplők: Ganxsta Zolee, Mester Tamás, Papp Szabolcs, Tóth Tibi | Webcím: jackjack.hu | Korhatár: 16 | Jack Jack – Az igazi rocksztár az első próbán meghal IMDb