az-ismeretlen-lany_plakatEgy fiatal doktornő hosszú munkanapja végén még túlórában adminisztrál gyakornokával, amikor a rendelője ajtaján csöngetnek. Az orvos úgy dönt, a záróra után nem nyit ajtót. Másnap reggel a rendőröktől értesül róla, hogy egy halott lányt találtak a közelben. Rövidesen kiderül, az ismeretlen lány csöngetett be előző este rendelőjébe. Igaz, az ipari kamerák tanúsága szerint akkor még nem volt semmi baja, s utóbb egy eséstől kapott ütés okozta a halálát. Mivel a rendőrség semmit nem tud a halott személyazonosságáról, bűntudattól vezérelve maga próbálja kideríteni a lány nevét, valamint hogy ki lehetett a felelős a haláláért. Ahogy az ismeretlen fényképével kérdezősködni kezd, egyre több embert hoz kellemetlen helyzetbe, s idővel már saját maga is bajba sodródik.

A belga Dardenne-testvérek tízedik filmjének világpremierje az idei cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol többek között Cristian Mungiu (Érettségi) és Ken Loach (Én, Daniel Blake) filmjeivel szállt versenybe az Arany Pálmáért, miközben Mungiu versenyfilmjének még producerei is voltak. Az Arany Pálmát a Dardenne-testvérek eddig kétszer nyerték meg (A gyermek, Lorna csendje), és a belga rendezőpáros ezzel Alf Sjöberg, Francis Ford Coppola, Bille August, Emir Kusturica, Shohei Imamura és Michael Haneke mellett csúcstartónak számít, háromszor ugyanis még senki nem kapta meg a világ egyik legrangosabb filmes elismerését. Legújabb filmjükben a fiatal kora ellenére már kétszeres César-díjas francia színésznő, Adèle Haenel játssza a főszerepet. Az ismeretlen lány szerepel az Európai Filmakadémia díjára esélyes alkotások bővebb listáján is.


Eredeti cím: La fille inconnue | Műfaj: belga-francia dráma film | Rendező: Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne | Játékidő: 106 perc | Zene:  | A film forgalmazója: Vertigo Média Kft.| Hazai mozi bemutató: 2016.november 17. | Főszereplők: Adèle Haenel, Olivier Bonnaud, Jérémie Renier | Korhatár: 16 | Az ismeretlen lány IMDb


 az-ismeretlen-lany_film

Az ismeretlen lány előzetes

https://youtu.be/5R7n__7iUZg